Sport

2013.08.05. 07:25

Öregfiúk kézilabdatornája nosztalgiázással

Az NYVSC-Bim Trade felsőházban nyolcadik csapatának tagjait is meghívják.

Az NYVSC-Bim Trade felsőházban nyolcadik csapatának tagjait is meghívják.

Hosszú esztendők óta hagyomány, hogy a nyíregyházi, a debreceni és az ózdi kézilabdázó öregfiúk tornákon találkoznak, meccselnek, majd jót beszélgetve elevenítik fel a régi szép időket. Mind a három csapat évente egyszer házigazdája is ezeknek a találkozóknak.

Kora tavasszal mindig Debrecenben mérkőznek a csapatok, májusban rendre Ózd a házigazda, míg a nyíregyháziak az augusztusi vendéglátók.

A legutóbbi tornát Ózdon rendezték, és a nyíregyháziak először tudtak nyerni a borsodiak ellen ezeken a nosztalgia mérkőzéseken.

– Nagyon örültünk annak, hogy az ózdiakat végül otthonukban sikerült legyőznünk, ám ez a májusi találkozó más miatt is emlékezetes volt. – kezdte visszapillantást arra a tornára Marton Kornél, aki rendszeres résztvevője a találkozóknak és a nyíregyházi tornák főszervezője.

Az ózdiak adták az ötletet

– A házigazdák nagy felhajtást csináltak és meghívták a tornára az egykori ózdi kézilabda ismert személyiségeit. Ez adta az ötletet, hogy mi is valami hasonlóval tegyük emlékezetessé az augusztus 23-ai összejövetelünket. Végül abban maradtunk, hogy az 1991–92-es bajnokságban az NYVSC-Bim Trade néven futó csapat (a klubnak akkor a férfi röplabdában is élvonalbeli csapata volt) vezetőit és játékosait szeretnénk meghívni a találkozóra.

Marton Kornél az akkori klub névadójának társtulajdonosa volt, a csapat szakmai irányításáért pedig Rácz Sándor edző felelt.

– Az akkori kiírás alapszakaszában két csoportban indult a küzdelem – vette át a szót Rácz Sándor. – Ez volt a csapat második élvonalbeli bajnoki szezonja, az előző kiírásban újoncként a kilencedik helyen végeztünk. Végül sikerült elérni a célunkat, az őszi sorozat után csoportunkban negyedikként zárva feljutottunk a tavaszi felső-házba és végül a nyolcadik helyen végeztünk. Akkor az ózdiak a tizenharmadik, a debreceniek a tizennegyedik helyen végeztek. Nagyon jó kis csapatunk volt, jó lesz találkozni a régi játékosokkal.

A törzsszurkolókat is várják

Akkortájt bizony gyakorta több mint ezren szorítottak kedvenceikért a bujtosi csarnok lelátóin, izgalmas meccsekből és nyíregyházi sikerekből nem volt hiány. Marton Kornél azt is elmondta, hogy gondoltak a régi törzsszurkolókra is, közülük is többeket szeretnének majd meginvitálni erre az augusztus 23-ai különleges összejövetelre.

- KM-ML -


Az NYVSC-Bim Trade NB I-es szakosztálya az 1991–92-es bajnoki szezonban

Szakosztályelnök: Marton Kornél. Szakosztályvezető: Fullajtár András. Technikai vezető: Hanufer Sándor. Vezetőedző: Rácz Sándor. Edző: Szabó István. Gyúró: Mészáros Miklós. Csapatorvos: dr. Kozm Péter. Játékosok: Bacsi Mihály, Boczák József, Dévald Attila, Erdélyi László, Hellinger József, Jankovics Rudolf, Kapu József, Kerekes Tamás, Szerges Krasznij, Kun László, Medve Róbert, Mészáros Imre, Papp Róbert, Szabó Gábor, Tábori Zoltán, Tóth Edmond, Zeitler Ferenc.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!