Sport

2013.12.17. 11:15

Kettőről az egyre jutnának – azonnal!

A Tiszavasvári meggyőző teljesítménnyel jelezte: visszavágyik a megyei első osztályba.

A Tiszavasvári meggyőző teljesítménnyel jelezte: visszavágyik a megyei első osztályba. Kerülték a handabandázást, mindazonáltal nem beszéltek mellé. A Tiszavasvári – általános meghökkenésre – a legutóbbi évadban kipottyant a megyei első osztályból, a nyáron munkába állt Mirgai Lászlóval a „kormányrúdnál” nem is lehetett más cél, mint a bajnoki cím megkaparintása. Vagyis, azonnal visszajutni.

Szó se róla, a gárda egyelőre tartja az ütemet: a második Kótajra hét pontot verve uralja a megye kettő Nyírerdő-csoportját.

– Amikor átvettem a csapatot, azt mondtam a fiúknak: ebben a fél évben, egy vereség és egy döntetlen fér bele – állított fel szigorú mércét Mirgai László, a Tiszavasvári trénere. – Ezt teljesítettük, de maradéktalanul nem vagyok elégedett, hiszen a kilenc pontos előnyünkből az utolsó őszi mérkőzésen kettőt leadtunk. A vasvári fiatalokkal elégedett vagyok, szépen fejlődnek, nekik ez az osztály megfelelő tanulási lehetőség. Akadnak viszont játékosok, akiktől többet vártam, nekik a következő tavaszi szezon az utolsó bizonyítási esély megmutatni, hogy többre képesek.

Ugyanakkor bár eredményesen támadtunk hetvennégyszer találtunk be, a kapott gólok számát sokallom. Az osztályzatok alapján öt játékost tudnék kiemelni: Fazakas Viktor huszonnégy gólja önmagáért beszél, és mint csapatkapitány, egyben a jobb kezem is, igazi példalép a többiek számára. Polgári László a kapuban jó teljesítményt nyújtott, helyi labdarúgók közül Gyurján Roland emelkedett ki, míg Nagy István, és Daru István hozta a maga szintjét.

Noha a bajnoki cím „kinéz” a Vasvárinak, Mirgai László nem engedi lazábbra a gyeplőt. Mindez annyit tesz, a folytatásig sem láblógatással múlatja az időt a társaság.

– Természetesen jó lenne igazolni a télen, vannak posztok, ahol elférne az erősítés, de tisztában vagyok azzal, ilyenkor nem egyszerű jó játékost mozdítani, ezért nem fogunk kapkodni. Köszönöm László Zoltánnak és segítőinek azt a profi munkát, amit a csapatért tesznek a háttérben, tényleg csak a futballra kell koncentrálni mindenkinek, és ez amatőr szinten manapság nagyon ritka. Január 13-án kezdjük a felkészülést, ami biztos: 18-án, Tiszavasváriban hat csapat részvételével teremtornát szervezünk, amelyen két szlovák NB III-as klub is indul. Február elején viszonozzuk a látogatásukat, ott két meccset játszunk, míg a hazai edzőmérkőzéseket Tiszaújvárosban, a műfüvön rendezzük.

KM-KT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!