Sport

2014.03.14. 09:01

Kisvárdai csatakiáltás: foggal-körömmel, minden idegszállal

A tavaszi két döntetlen után a Szolnok elleni hazai meccsen csakis a győzelem az elfogadható a Kisvárda számára.

A tavaszi két döntetlen után a Szolnok elleni hazai meccsen csakis a győzelem az elfogadható a Kisvárda számára. Mint szeptemberben, most is csupa döntetlen után várja a Szolnok elleni mérkőzést a kisvárdai futballcsapat. Szeptemberben összejött a bravúr, és sikerült nyerni a Tisza-partján, a három pontra most is elengedhetetlenül szükség van ahhoz, hogy az újonccsapat elmozduljon a kieső helyről. Ehhez azonban kezdeményezőbb harcmodorra lenne szükség, mint az eddigi két tavaszi mérkőzésen.

– A gyirmóti mérkőzést sérülés miatt kihagyó játékosok közül Bognár Zsolt játéka kérdéses, Üveges Szabolcs szerepeltetése szóba jöhet, Popovics Bertold és Myke Bouard Ramos viszont még külön edz a többiektől, ők nem bevethetők – tartott gyors névsorolvasást Révész Attila, a Kisvárda Master Good szakmai igazgatója.

– Való igaz, más stílusú játékra lenne szükségünk, de a rendelkezésre álló keret erre most nem nagyon alkalmas, így olyan taktikát választunk, amit a játékosok képesek is lehetnek megvalósítani. A lényeg úgy is az, hogy meg tudjuk-e nyerni a mérkőzést, ennek érdekében éppúgy foggal-körömmel fogunk küzdeni, mint az eddigi két tavaszi fellépésünk során.

(A teljes cikket elolvashatja a Kelet-Magyarországban vagy a Kelet.hu-n.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!