Sport

2014.03.18. 09:55

Ilyet még az elnök sem látott

Tankóczi Gyula is meglepődött azon, hogy az idén hibátlan gyarmati csapat a második legkevesebb gólt kapta.

Tankóczi Gyula is meglepődött azon, hogy az idén hibátlan gyarmati csapat a második legkevesebb gólt kapta. Maga a tökély. Mármint a Fehérgyarmat NB II-es férfi kézilabda együttesének tavaszi szereplése. A szatmári katlan eddig is csaknem is bevehetetlennek számított – naná, hogy idén is elvérzett mindkét látogató. Előbb a Hajdúböszörmény, majd az örökrangadón a Mátészalka hajtott fejet a Csapos-csapat előtt. A gyarmatiak ennyivel azonban nem érték be: mindennek tetejébe idegenben is megbízhatóan szállították a győzelmeket, márpedig Berettyóújfaluban és Miskolcon sem egyszerű mutatvány diadalmaskodni. Négyből négy tehát, aminek egyenes következménye, hogy a gárda bebetonozta magát a harmadik helyen a tabellán.

Noha a bajnoki címért viaskodó Kisvárda, Nyírbátor páros utolérhetetlennek tűnik, a bronzérem viszont szinte garantált. Tekintve, hogy a negyedik Böszörményre már hat pontot vertek Szabó Péterék, ami azért nem égbekiáltó meglepetés, mivel évek óta masszív tagjai az Észak-keleti csoport elitjének.

– Az egyik, ha nem a legfontosabb tényező, hogy nagyon jó a csapatszellem – szögezte le Tankóczi Gyula, a fehérgyarmati egyesület elnöke. – Másfelől, ahogy az már többször bebizonyosodott, a játékosok akkor sem esnek kétségbe, ha ne adj’ isten az ellenfél vezet. Bíznak egymásban a fiúk, mindig akad valaki, aki a kritikus pillanatokban lendíteni tud a társaságon. Ehhez párosul, hogy a védekezésünk feljavult az előző időszakhoz képest. Soha nem volt még olyan, hogy a második legkevesebb gólt kaptuk, most pedig ez a helyzet, amin még én is meglepődtem, holott huszonöt éve a vagyok a csapat mellett.

Persze, a harcedzett Tankóczi Gyula látott már egy, s mást, így távol áll tőle, hogy hátradőljön.

– Óvatosan kell bánni a jelenlegi pozícióval, mert a menetrendünk nem túl kedvező. A Kisvárdát fogadjuk, megyünk Nyírbátorba, tehát a két bajnokeséllyel még nem játszottunk. Az idegenbeli meccsek egyébként is nehezek, nem szabad még inni a medve bőrére. Nem beszélve arról, hogy a közvetlen riválisaink közül a Miskolcnak sokkal jobb sorsolása, ettől függetlenül remélem, a dobogón végzünk. Az kétségtelen, ha hazai pályán hozzuk a meccseket, nagy baj már nem lehet.

 

Kapaszkodó aranycsapat

A legutóbbi évadban bajnoki címet ünneplő fehérgyarmati női együttes pillanatnyilag negyedik helyen áll a megyei bajnokságban. Magyarázattal szolgál, hogy az aranycsapatból többen hiányoznak: hárman „szülési szabadságra” mentek, akad, aki külföldön vállalt munkát. Ugyanakkor – a párhuzamosan a férfiakat is irányító – Csapos János edző még joggal bízhat abban, hogy „lányai” felkapaszkodnak a dobogóra. A következő négy meccsből hármat otthon játszik a Gyarmat, amelyet pillanatnyilag a listavezető Tiszalök, valamint a Mátészalka és a Nyírbátor előz meg a táblázaton.

 

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!