Sport

2014.06.04. 13:52

A saját fiúkra vevő a közönség

Nincs az a megrázkódtatás, amit ne bírna ki a fehérgyarmati kézilabdacsapat.

Nincs az a megrázkódtatás, amit ne bírna ki a fehérgyarmati kézilabdacsapat. A sportág szabolcsi fellegvárában nem járnak a fellegekben. A fehérgyarmatiak tudják, hol a helyük. A NB II-es szatmári férfi kézilabdacsapat továbbra is – jobbára – saját „alapanyagból” dolgozik, egyúttal masszívan tartja a frontot. No meg pozícióját az Észak-keleti csoport elitjében.

Csapos János együttese „ezredszer” zárta a dobogón az éppen lecsengő szezont, jelen esetben a harmadik pozíció megszerzésével igazolta – nincs az a megrázkódtatás, amit ne bírna ki. Holott – súlyos sérülés miatt – hónapokig volt kénytelen nélkülözni a többszörös bajnoki gólkirályt, Szabó Pétert.

– Teljesen mértékben elégedettek vagyunk, annál is inkább, mivel eredetileg az első hely valamelyike volt „kinézve” – summázott Tankóczi Gyula, a fehérgyarmati egyesület elnöke. – Elvégre a tavalyi évet felülmúlva, amikor hosszú idő után leszorultunk a dobogóról, sikerült ismét oda visszakapaszkodni. Pedig menetközben számtalan problémával kellett megküzdeni, mást ne mondjak: a keret tagjainak fele a megyehatáron kívül dolgozik, vagy éppenséggel tanul, emiatt az edzésmunka sem nevezhető ideálisnak. A közönség továbbra is kitart a csapat mellett, javarészt telt ház előtt rendezzük a hazai mérkőzéseket, ez igazolja azt a törekvésünket, hogy változatlanul a helyi kötősédű játékosok szerepeltetésében hiszünk.

Erre egyértelműen vevő a szurkolótábor.

KM-KT

A teljes cikk a Kelet-Magyarország június 5-i számában.

Ezek is érdekelhetik