Hangerőben olykor legyőzték a túlerőt

Nyíregháza - A vendégszurkolók kiszolgálásával, biztonságával és persze a szurkolással sem volt gond a Fradi arénájában.

Először is szögezzük le: szép a Fradi új arénája, amely méltó házigazdája lehet majd a válogatott mérkőzéseinek is. Hát még egy igazán jó klubnak, amelytől – vasárnapi győzelem ide vagy oda – azért messze állnak a zöld-fehérek. Kívülről nincs túlcicomázva, belülről viszont nagyon szépen mutat, európai körülmények között érezhette magát, aki bejutott oda.

Behálózott vendégtábor

A beléptetéssel azért akadtak gondok. Aki nem kapcsolt időben, és nem csináltatott magának Fradi-klubkártyát, az fennakadt a vénaszkennerrel is ellátott beléptetőkapun. A vendégszektorban helyet foglalóknak azonban „király” dolguk volt: a háromszori motozás mondjuk furcsának hatott, a kapunál azonban nem volt szükség a technikára, éppúgy emberi kéz kezelte a belépőt, mint tíz, vagy harminc éve. A Szpari-szurkolóknak külön büféjük és mosdójuk volt, a többi szektor alól irigykedve néztek át azok a sörükre vagy dolguk végeztére várók, akik előtt ötven-száz ember állt sorban a szünetben.

Hogy hálóval kerítették körül a vendégszektort, az azért volt megemészthető, mert abszolút nem zavarta a kilátást, hogy a székek fel voltak szedve, az pedig azért nem volt diszkrimináció, mert a másik oldalon, a foghíjas Fradi-tábor helyén is hasonló a helyzet. A pályára pedig kapu mögül is egészen remekül rálátni.

Az akusztika lenyűgöző, amikor pályára masírozott a Ferencváros, néhány száz torokból is libabőröztetően szólt a köszöntés (volt, aki szerint csak bejátszották az üdvrivalgást, pedig nem), de a hazai tábor cseppet sem tűnt olyan félelmetesnek, mint a régi arénában. Miután nem volt „kubatovozás” és „szekennerezés”, azt is megfejtettük, hogy az igazán kemény mag, az új beléptetési rendszerrel egyet nem értők (hogy finoman fogalmazzunk...) távol maradtak a mérkőzéstől, ők majd idegenben engedik ki a torkukat.

A Szpari-táboron azonban tényleg semmi nem múlott. Mintegy négyszáz nyíregyházi foglalt helyet a vendégszektorban (meg még nem kevesen olyanok, akik a vendégjegyről lemaradva, Fradi-klubkártya kiváltása mellett juthattak be a főlelátóra), belülről is úgy lehetett érezni, de a televízió előtt ülők is megerősítették, hangerő dolgában gyakran jobban álltak a piros-kék hívek, mint túloldali kollégáik. Még úgy is, hogy a szünetben sok volt az elégedetlenkedő hang a csapat bátortalan játéka láttán.

Mosolygós Bajzát-szülők

Aki ott volt, mégis sporttörténelmi eseménynek volt részese, és azért a végére jutott az igazi örömből is: nyíregyházi játékos is felavatta az arénát. Ezt látva a gólszerző, Bajzát Péter vendégtábort erősítő szülei is kiadták magukból örömüket. A csapat pedig megköszönte a lelkes buzdítást, a pacsizás a háló okozta fizikai akadály miatt maradt el.

A végén még húsz perc várakozás (egyszer talán Nyíregyházán is megéljük, hogy előbb a hazai érzelmű szurkolók hagyhatják el a stadiont, nem pedig a kevesekre kell majd várnia a döntő többségnek), így mindenki biztonságosan elhagyhatta a helyét, a szervezetten érkező szurkolókért a buszok behajthattak egészen a lelátó alá.

Aki pedig továbbhaladt, a népligeti aluljáróban máris szembesülhetett a magyar valósággal.

KM-BT