Sport

2014.09.13. 20:53

Nyíregyháza vs. Dunaújváros - Edzői nyilatkozatok

Nyíregyháza - A Nyíregyháza Spartacus vs. Dunaújváros PASE mérkőzés után a két vezetőedző, Csábi József és Dobos Barna értékelték a látottakat.

Nyíregyháza - A Nyíregyháza Spartacus vs. Dunaújváros PASE mérkőzés után a két vezetőedző, Csábi József és Dobos Barna értékelték a látottakat.

Csábi József: – Többet reméltünk, bár tudtuk, hogy nehéz lesz. Nem vagyok elégedett a teljesítményünkkel, különösen az első félidőben látott játékkal. Az első húsz percben alig volt nálunk a labda, ezért is cseréltem. A folytatásban már voltak helyzeteink, mondhatnám akár azt is, hogy nyerhettünk volna, csakhogy nem szolgáltunk rá. Helyzetünkben minden pontot meg kell becsülni, de ennek most annyira nem tudunk örülni.

Dobos Barna: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, de harminc perc után nem tudtunk az addigi színvonalon játszani. Örülök, hogy a sok idegenbeli mérkőzés közepette most sikerült pontot szereznünk. Olyan helyzetben vagyunk, hogy a tizenegyedik fordulóban fogunk először otthon játszani, legalább két csapatot meg kell előzni a céljaink megvalósulása érdekében. Jó úton járunk, dolgozunk tovább.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!