Sport

2014.11.17. 09:35

Saját sírjukat ássák

Nyíregyháza - Hiába hajt az NRK, a sorozatosan elkövetett hibák következménye csak vereség lehet.

Nyíregyháza - Hiába hajt az NRK, a sorozatosan elkövetett hibák következménye csak vereség lehet.

Különösen dühítő lehet, amikor egy csapat két szettes hátrányból visszatáncol, magyarán egyenlít, a döntő szettben mégis elbukja a mérkőzést. A Fatum-Nyírsuli-NRK élvonalbeli női röplabdacsapata átélte ezt a traumát vasárnap – több, mint kétórás összecsapáson volt kénytelen fejet hajtani (2:3) az MTK előtt a bujtosi csarnokban. Mivel a nyíregyháziak pénteken is kikaptak a TF otthonában, így már öt találkozó óta epekednek mindhiába a győzelemre, így lesz mit elemezni a következő napokban.

– Ennyi hibát nem szabad véteni, bár sehol nincs leírva, törvényszerű, hogy ennek vereség a következménye – füstölgött Kőhalmi Richárd, az alapszakasz felénél a hatodik helyen táborozó NRK edzője. – Mindkét mérkőzésre igaz: úgy nem lehet röplabdázni, hogy mi minden sikeres akcióért megdolgozunk, görcsösen hajtunk, mint a güzü, miközben az ellenfélnek buta hibák miatt könnyedén odaajándékozzuk a pontokat. A TF, majd az MTK-val szembeni meccsen egyaránt harminc felett volt a technikai hibák száma, az elütött labdák tömkelege, még egyszer mondom, így képtelenség nyerni. Tulajdonképpen folyamartosan a saját sírunkat ássuk. Ebben a kiegyenlített bajnokságban fegyelmezetlen játékkal nincs esély menetelni. Valamit tenni kell! A gyorsan megtartott megbeszélésen arra jutottunk, nem kifejezetten a következő, UTE elleni bajnoki találkozóra készülünk, megpróbálunk olyan munkát végezni, ami hosszabb távon eredményre vezethet.

Alighanem jókor jön a bajnoki szünet a nyírségiek számára, akik legközelebb november 30-án, hazai pályán fogadják az emlegetett Újpestet. Ugyanakkor mégsem maradnak feladat nélkül. Szerdán, Kaposváron Magyar Kupa mérkőzés vár a gárdára, a nyolc közé jutásért kiírt párharc nyíregyházi visszavágója november 27-én lesz.

KM-KT

Röplabda: NB I., női

10. forduló: Linamar-BRSE–Palota RSC 3:0 (18, 5, 12), TEVA Gödöllői RC–MCM-Diamant-Kaposvar 3:0 (24, 28, 18), Budaörsi DSE–Jászberényi RK 0:3 (-23, -17, -14), MTK Budapest–UTE 1:3 (24, -22, -21, -15).

11. forduló: Palota RSC–Vasas-Óbuda 0:3 (-17, -16, -13), UTE–Budaörsi DSE 3:0 (9, 20, 16), Albrecht MVSC-MISI–TEVA Gödöllői RC 0:3 (-18, -18, -16), MCM-Diamant-Kaposvár–Aluprof-TF-Budapest 0:3 (-20, -22, -18), Jászberényi RK–Linamar-BRSE 1:3 (17, -17, -21, -20).

A bajnokság állása:

1. Gödöllő 30 pont

2. Békéscsaba 28

3. Vasas 26

4. UTE 21

5. Jászberény 18

6. Fatum-Nyírsui-NRK 17

7. TF 16

8. Kaposvár 12

9. MTK 9

10. Budaörs 5

11. Miskolc 4

12. Palota 0.

 

Ezek is érdekelhetik