2015.09.15. 07:11
A Szpari második gólja már eldöntötte a meccs sorsát
Felsőtárkány, Nyíregyháza - Az első félidőben jól tartotta magát a felsőtárkányi csapat.
Felsőtárkány, Nyíregyháza - Az első félidőben jól tartotta magát a felsőtárkányi csapat.
A kötelezők nem mindig könnyűek! A Nyíregyháza Spartacus számára valamennyi harmadik vonalbeli bajnokin kötelező a győzelem. Ez eddig be is jött, hiszen a hétből hetet húzott Mátyus János együttese. A legutóbbi szombaton, a felsőtárkányi focipályán.
- Az első félidőben jól játszottunk, Törtei Tamás lőtt egy szép szabadrúgás gólt, még kétszer eltaláltuk a kapufát és voltak helyzeteink. A hazaiak alaposan megszervezték a védekezésüket, szinte csak erre koncentráltak. Szünet után váltottak, amolyan minden mindegy alapon támadni kezdtek, ami kicsit meglepett minket. Aztán jött a második gól, ami eldöntötte a három pont sorsát. Azt követően már csak győzelmünk különbsége volt kétséges- summázott véleményt a szombati találkozóról Mátyus János.
Az elmúlt hét közepén edzőmeccset játszott a Szpari, most nem lesz. A csapat készül a szombati, hazai találkozóra, amelyen a Putnok lesz az ellenfél. A borsodiakkal a kupában már találkoztak a nyíregyháziak, ott csak hosszabbításban sikerült tovább lépni.
KM-ML