Sport

2016.12.02. 10:33

Döntőt játszhat a Bakta!

Baktalórántháza - Megmérkőzhet az Amatőr-kupáért a szabolcsi csapat – derült ki a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolásakor.

Baktalórántháza - Megmérkőzhet az Amatőr-kupáért a szabolcsi csapat – derült ki a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolásakor.

Úgy kezdődött a pénteki kupasorsolás, hogy bejelentették: a Baktalórántháza VSE döntőt játszhat az Amatőr-kupában! A legjobban szereplő megyei csapatok sorsa ugyanis végül nem a legyőzőik kezébe került, hanem az döntött az egyaránt a legjobb 32 közé jutott négy alakulat között, hogy melyikük győzött le magasabb osztályút a menetelésük során.

A baktaiak voltak a nyerők azzal, hogy búcsúztatták az NB II-es Cigándot is, a Ménfőcsanak pedig a szintén Soroksár elleni továbbjutással lett a döntő másik résztvevője. Érdekes, hogy Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályban szereplő legénység a pályán 1–0-ra kikapott a 32 közé jutásért vívott meccsen az NB II jelenlegi listavezetőjétől, de mivel a soroksáriak egyik játékosukat jogosulatlanul szerepeltették, a csanakiak jutottak tovább.

Az Amatőr- (korábbi Szabad Föld-) kupa döntőjét évtizedekig a mindenkori Magyar Kupa-finálé előmérkőzéseként rendezték, ám a tavalyi kiírásban változott a helyzet, és a Géderlak–Internationale CDFSE (2–1) meccset nem a Ferencváros–Újpest MK-döntő (1–0) előtt játszották le az Üllői úti stadionban, hanem tíz nappal később, Szolnokon. A pénteki sorsoláson azt is bejelentették, hogy ezúttal is hasonló a helyzet, tehát a Baktalórántháza–Ménfőcsanak mérkőzést később meghatározott időpontban és helyszínen rendezik meg. Ám a lényeg: 1992 után ismét eljutott a sorozat döntőjébe a baktai csapat!

A sorsolás alapján a Magyar Kupa oda-visszavágós nyolcaddöntőjének slágere egyértelműen a Ferencváros–Bp. Honvéd párharc lesz, és úgy hozta a párosítás, hogy a nyolc közé biztosan bejut majd legalább három, nem NB I-es csapat. A Baktalórántházát kiejtő Szolnok lehet az egyik, hiszen az NB II-es csapat NB III-es ellenfelet kapott.

Magyar Kupa

A nyolcaddöntő (február 11. és március 1.) sorsolása

A párosítás: Cegléd–Diósgyőr, Zalaegerszeg–Újpest, Dorog–Vasas, Szentlőrinc–Szolnok, Csákvár–Soproni VSE, Ferencváros–Bp. Honvéd, Érd–Budafok, Mezőkövesd–Gyirmót

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!