Megismerni a tanítványt a kézfogásáról

Nyíregyháza - A legendás szakember büszke a legújabb elismerésére, mégis szomorú a karácsonya. Interjú: Sallai Józseffel, Nyíregyháza életműdíjas pedagógusával, edzőjével.

Ünnepeltethetné magát, hiszen rangos elismerésben részesült – nem először. Sallai József azonban nem olyan ember, aki a nyíregyházi sportgálán kapott életműdíja következtében fényezné magát, meg aztán a sportágát érintő, közelmúltbeli halálesetek őt is megérintették. Így aztán a beszélgetés közben többször is könnybe lábadt a szeme a legendás testnevelő-edzőnek – elsőként mindjárt a nyitó felvetést követően.

Az élet átírta a beszélgetésünk hangulatát a közeli napok tragikus eseményei miatt. Szörnyű érzés lehet azzal szembesülni, hogy sorra mennek el az egykori tanítványok, pályatársak.

Sallai József: Szomorú karácsonyom van. Tatos István szakember és testnevelő példaképem is volt, ő szép kort megélt, mégis megérintett, amikor itt hagyott bennünket. A fiatalabbak tragédiája pedig megemészthetetlen. Gergely Tamás, Páll Pisti, Zentai Levente. Remek kosarasok, remek emberek, valamennyien voltak rövidebb-hosszabb ideig a tanítványaim, nemcsak a kosárlabdában, a civil életben is megállták a helyüket. Szörnyű lehet most a családjaiknak, kitartást, erőt kívánok nekik!

Ahogy említette, a fiatalabb elhunytak is voltak a tanítványai, mint ahogy több százan, vagy talán ezren is Nyíregyházán. Biztos elgondolkodik ilyenkor az ember, hogy mivel is szolgált rá az életműdíjra.

Sallai József:Intenzíven ötvennégy éve vagyok kapcsolatban a kosárlabdával, amikor a pénzügyi technikumban Fiedler Barna testnevelő terelt a sportág irányába. A tanárképző után a testnevelési főiskolán edzői végzettséget szereztem, és 1974-től kezdve vagyok aktív edző. Hál’ Istennek egészségileg mindig is jól bírtam magam, ez is hozzásegíthetett ahhoz, hogy ilyen módon elismerték az eddigi munkámat. Kellett hozzá az is, hogy mindig jó közösségben dolgozhattam, és a családom is folyamatosan mellettem állt. Köszönet azoknak, akik megszavazták nekem a díjat, remélem, nem egyfajta jelzésről van szó, hogy ideje lenne abbahagynom…

Olyannyira nem, hogy továbbra is van csapata a Nyíregyházi Sportcentrumon belül.

Sallai József: A legutóbbi bajnokság végén adtam le a juniorokat, akik kiöregedtek abból a korosztályból. Pályafutásom alatt a hétévestől a harmincöt esztendősig valamennyi korosztállyal dolgoztam már, így az sem volt idegen tőlem, hogy újra a legkisebbeket taníthatom a sportág alapjaira. Az előkészítő-csoporttal foglalkozom alapiskolámban, az Apáczaiban, közel harminc gyerekkel, heti két alkalommal. Nemrég tartottam bemutatóedzést, megtelt érdeklődőkkel a tornaterem, amit nagy megtiszteltetésnek vettem. Miként az is nagy elismerés, hogy nyugdíjasként rám bízta a vezetés ezt a feladatot.

Mi okoz nagyobb örömet: labdát adni a gyerek kezébe és megszerettetni vele a sportágat, vagy learatni a babérokat a korosztályos bajnoki cím megszerzésével?

Sallai József: Amikor az ember új gyereksereggel kezdi el a munkát, akkor keresi köztük a jövő NB I-es, válogatott, euroligás vagy éppen NBA-játékosát. Ez az érzés mindig új reményt, hitet ad a munkához. Nagy élmény az is, amikor meg tudja az ember szerettetni a sportágat a gyerekkel, de ehhez az is kell, hogy az edző el tudja fogadtatni, meg tudja szerettetni magát srácokkal. Szükség van a szülők és a tantestületi kollégák bizalmára, és ha ez az egész jól működik, akkor jöhetnek az eredmények is. Úgyhogy ez a körforgás egy hatalmas élmény. A sikerek mellett persze azt is el kell tudni fogadni, ha egy-egy év gyengébben sikerül, és a kollégákat is illik tisztelni. Talán ennek is köszönhetem, hogy kor- és pályatársaim közül többekkel a mai napig jó viszonyt ápolok, így például Rezák Lászlóval vagy éppen Farkas Sándorral.

Amellett, hogy a tanítványai a pályán, mérkőzések közben a legritkább esetben követnek el lépéshibát, a jó modorukról, a kézfogás közbeni egyenes tartásukról, az összevágott sarkukról is megismerni őket. Ennyire fontos volt, hogy tiszteletadásra is tanítsa a gyerekeket?

Sallai József: A kosárlabda mellett mindig is törekedtem a pozitív személyiségjegyek kialakítására, hiszen nem mindenkiből válhat élvonalbeli játékos, és a legszebb pályafutás is véget ér egyszer. Ami pedig a kézfogást illeti, annak idején az egyik tanítványom Sopronba került, és amikor bemutatkozott a SMAFC vezetőjének, Erdész Nándi bácsinak, akkor ő a kézfogásáról egyből tudta, hogy honnan jött, hiszen közben a szemébe nézett és összetette a lábát. Kis dolgok ezek, de fontosak, miként az öltözői rend is. A lépéshibáról pedig csak annyit, hogy biztos sokszor elküldtek a sunyiba a tanítványaim, amikor orrvérzésig csináltattam velük a lépésiskolát, de később belátták, hogy mennyire fontos volt mindez. Annak azért örülök, hogy a tanítványok nem mennek át az utca másik oldalára, ha találkozok velük.

Fiát, az élvonalbeli játékvezetőt, a korábbi játékost is sikerült a kosárlabda irányába terelni. Követik őt az unokák is?

Sallai József: Istvánnak három kisfia van, a hétéves, valamint a két ötesztendős ikerunokám is „véletlenül” hozzám jár edzésre heti két alkalommal… A lányom kislánya még csak hároméves, de már ő is korcsolyázott a minap, tehát az első lépéseket megtette a sport felé.

Nagy család, edzősködés – nyugdíjasként sem unatkozik. Jut még idő a másik hobbira, a kertészkedésre?

Sallai József: A szőlészet és a gyümölcsfák ápolása mindig is kikapcsolt, de az az igazság, nemcsak azért járok ki a kertbe, mert meg kell kapálni a szőlőt, hanem mert jó a társaság, hiszen a szomszédaimmal remek kapcsolatot ápolunk.

Nem hiányozhat a felnőttcsapat mérkőzéseiről sem. Milyennek látja a jelenlegi helyzetet?

Sallai József: A kiesésen kívül az volt számomra a fájó, hogy sok nyíregyházi nevelésű játékos távozott a csapattól. A közönség mindig az A csoportot óhajtja, és bízom benne, hogy a mostani tehetségekre épülő csapat hamarosan visszajut a legjobbak közé.

- Bodnár Tibor -

Sallai József szakmai tevékenysége

Munkahely: Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola, 1974–2009

Edzői tevékenysége. 1978–1993: Tanárképző SE. 1994–1999: Városi Sportiskola, edző, szakágvezető. 2000–2009: Nyírsuli, edző, szakágvezető. 2015-től: Nyíregyházi Sportcentrum, edző.

Legrangosabb szakmai elismerései: Kiváló Munkáért (1984, minisztertanácsi), Oktató-Nevelő Munkáért (1992, Nyíregyháza közgyűlésétől), Apáczai-plakett és oklevél (1998), Nyíregyháza Diáksportjáért (2003), Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete Aranyérem kitüntetés (2004), Magyar Diáksport Szövetség Fair Play-díj (2008), Nyíregyháza Kiváló Pedagógusa (2009), Inczédy György Életműdíj (2015), Több évtizedes edzői munka elismerése különdíj (2016)