Sport

2018.03.18. 11:48

Kisvárda Master Good - Potyára tették meg a csákvári utat

Kisvárda - Szombaton a meccs helyszínén edzett a kisvárdai csapat, de másnap délelőtt lefújták az NB II-es bajnokit.

Kisvárda - Szombaton a meccs helyszínén edzett a kisvárdai csapat, de másnap délelőtt lefújták az NB II-es bajnokit.

Egymás követő második idegenbeli mérkőzése is elmaradt a Kisvárda Master Goodnak. Az NB II-es futballcsapat két héttel ezelőtt Gyirmótra el sem utazott, hiszen már pénteken lefújták a fordulót, ezúttal viszont szombaton rendben megérkeztek Csákvárra, ám vasárnap délelőtt kiderült, hogy alkalmatlan a helyi Terstyánszky Ödön Sportcentrum centerpályája a játékra.

– Már szombaton is esett az eső, amikor a csákvári edzőpályán meccsidőpontban megtartottuk az edzésünket – mondta a történtekről Kondás Elemér, kisvárdai vezetőedző. – Akkor is láttuk, hogy víz alatt áll a centerpálya, az eső pedig egész éjszaka esett és hajnalra havazásba fordult át. Reggel kimentünk megnézni a pályát, amelyet teljes egészében víz borított, legkevesebb két centis, de több helyen hatcentis mélységű tócsák virítottak. A labda sehol sem pattant fel, így irreális lett volna a mérkőzés. Hozzáteszem, mindenáron játszani akartunk, de be kellett látnunk, hogy nincs értelme, így a csákváriakkal együtt végül megegyeztünk a halasztásban.

A kisvárdaiak tehát potyára tették meg a csákvári utat, amit majd az április 25-én, 17 óraára kiírt pótlás kapcsán még egyszer bevállalhatnak. A következő napok feladata pedig az lesz, hogy hazai körülmények között megfelelő edzéshelyszínt találjanak, hiszen a kisvárdai létesítmény összes pályáján negyven-ötvencentis havat hordott össze a szél, amelyet így vasárnap takarítani sem tudtak, hiszen folyamatosan érkezett az utánpótlás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!