Sport

2019.02.24. 08:33

Kötöttfogású Magyar Nagydíj - Tóth Martin legyőzte Kozákot

Budapest - Egy bronzérmet szerzett a magyar csapat a győri kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj - Polyák Imre emlékverseny szombati versenynapján, de meglepetésre nem Kozák István végzett a harmadik helyen, hanem a 72 kilogrammos helyosztón őt legyőző Tóth Martin.

Budapest - Egy bronzérmet szerzett a magyar csapat a győri kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj - Polyák Imre emlékverseny szombati versenynapján, de meglepetésre nem Kozák István végzett a harmadik helyen, hanem a 72 kilogrammos helyosztón őt legyőző Tóth Martin.

A délelőtti programban egyedül Kozák tudott meccset nyerni a magyarok közül, ő mindjárt kettőt is, ám az elődöntőben kikapott ugyanattól a georgiaitól, Szacsino Davitajától, akitől korábban Tóth is.

Mivel Davitaja a nyolc között kezdett Tóth Martin ellen, és azt követően találkozott Kozákkal, előbbi úgy került vigaszágra, hogy az rögtön a bronzmeccset jelentette számára.

A helyosztón aztán a BHSE-ben szereplő Tóth élt a második esélyével és magabiztosan, 4-1-re győzött, ezzel pedig a nap egyetlen magyar dobogós helyezését produkálta.

Szombaton hét magyar lépett szőnyegre, ám közülük csak Kozák és Tóth tudott meccset nyerni.

A hagyományos Magyar Nagydíj a nemzetközi szövetség kiemelt versenye, melyen világranglista pontokat lehet gyűjteni. A viadal vasárnap 10 órától folytatódik a 60, 67, 77, 87 és 130 kilogrammosok küzdelmeivel.

Eredmények, döntők:

55 kg (körmérkőzések után):

1. Ilhom Bahromov (üzbég)

63 kg:

Sinobu Ota (japán)-Erbatu Tuo (kínai) 6-0

72 kg:

Smagi Bolkvadze (georgiai)-Szacsino Davitaja (georgiai) mérkőzés nélkül

82 kg:

Gela Bolkvadze (grúz)-Rajbek Bisultanov (dán) 7-1

97 kg:

Tracy Hancock (amerikai)-Fatih Baskoy (török) 3-3

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!