Cangás és a gyalog

Mondják, valaha lovas nemzet voltunk, nem csoda, ha ma is szívesen pattanunk a nyeregbe, legalábbis a kerékpárunk nyergébe. A biciklizés maga a szabadság, kerekezve szabadon bámészkodhatunk, miközben könnyedén tovasuhanunk a lágy levegőben. Mindamellett maga a csoda, hiszen váltig azon vitatkoznak a tudósok, vajon a drótszamár miért nem dől el. És akkor a legfontosabbat, hogy mennyivel gyorsabb az apostolok lovánál, még nem is említettük.

Vannak, akik annyira összenőttek már a járgányukkal, hogy soha le se szállnának róla. A sétálóutcában vagy a kerékpároscsíkkal jelöletlen zebrákon se. Én pedig mindig összerezzenek, ha egy tudattalan irányváltásom után a hátam mögül váratlanul elhúz – szinte a fülem mellett – egy ámokfutó bicajos. Mi van, ha későn reagál? Aligha őszinte a mosolya, akinek az ülepébe ring a bringa. Bizonyára sok száguldó kerós nem is tudja, hogy az általa okozott balesetért anyagi felelősséggel tartozik, ami gyakran több százezer forintra is rúghat. Persze hol elégtétel annak a bünti, akit révült pillanatában hátulról kerékbe törnek?