2011.06.17. 17:36
Igen harapós kedvűek a nyíregyházi Tigrisek
<p>A békéscsabai teljesítménnyel nem lehet gond a szombaton a Steelers ellen.</p>
Győzelmmel zárták a divizió I-es bajnokság alapszakaszát a Nyíregyháza Tigers amerikai focistái. A tavalyi ezüstérme nyírségiek Békéscsabán nyertek, így öt győzelemmel és egy vereséggel (itthon nyert az Újbuda) a harmadik helyen végeztek.
- A bajnokság előtt úgy gondoltuk, hogy ettől könnyebben menetelünk majd az alapszakaszban kezdte az alapszakasz villámértékelését Hanász Róbert vezetőedző és játékos. – Sajnos az Újbuda Rebels elleni hazai mérkőzésen nem volt velünk a szerencse, jópáran hiányoztak sérülés miatt, így elsősorban a támadójátékunk teljesítménye maradt el a várttól. Persze azért mi is ludasok voltunka fiaskóban, ám azt is meg kell említeni, hogy a mezőny erősebb lett, több csapatban is vannak külföldi edzők és játékosok, ami emelte a mérkőzések színvonalát.
Egyértelműen a győzelem a cél
Az alapszakasznak vége, jön a kieséses rendszerű folytatás. A Tigrisek szombaton (15) a Tiszavasvári úti pályán azt a Miskolc Steelerst fogadják, amelyet az alapszakaszban itthon 32-13-ra győztek le. Mik a mostani esélyek?
- Egyértelműen a győzelem a cél, maximum egy touchdownt (6 pont) engedélyezhetünk a miskolciaknak. Az alapszakaszbeli meccsen az első félidőben még akadozott a játékunk, a nagyszünet utánra viszont Bora Tamás megtalálta a védekezésünk hatékony fegyverét és akkor már nem volt kétséges a végeredmény.
Fegyelem és összpontosítás
- Hasonlót várok szombaton is, amennyiben sikerült megismételni a békéscsabai mérkőzés második félidejét, akkor nem lehet gond. – folytatta Hanász Róbert. – Természetesen nem becsüljük le ellenfelünket és sikert csak akkor érhetünk el, ha végig nagy taktikai fegyelemmel és összpontosítással, akarással játszunk.
A tét nem kicsi, hiszen a szombati meccs győztese már elődöntős és az Újbuda Rebels vendége lesz. Ez megfelelő alkalmat adna a nyíregyháziaknak a visszavágásra...
- Mán László -