szon-sportoldal

2011.08.29. 12:37

A tárgyaláson folytatódik a meccs

Ibrány - A játékvezető nem látta biztosítottnak a problémamentes befejezést, az ibrányiak furcsállják ezt.

Ibrány - A játékvezető nem látta biztosítottnak a problémamentes befejezést, az ibrányiak furcsállják ezt.Az apróbb, többnyire verbális csaták mellett nagyon régen kellett beszámolnunk olyasmiről, ami vasárnap Ibrányban történt: félbeszakadt egy NB III-as mérkőzés. A lefújás pillanatában a hazaiak 2–1-re vezettek a Várda SE ellen. Tudósításunkban arról írtunk, hogy a meccs 73. percében történt szabálytalanság után alakult ki dulakodás a pályán, ahol nézők és rendezők is megjelentek. Nazsa Tamás játékvezető ezek után fújta le – idő előtt – a mérkőzést.

 

Rendező volt a bántalmazó

– A hetvenharmadik percben az egyik hazai játékos, a csereként beállt Balogh Alex részéről történt egy kiállítással járó szabálytalanság – elevenítette fel a történteket Nazsa Tamás játékvezető. – Még mielőtt felmutattam volna a piros lapot, több vendégjátékos is az eset helyszínénél termett, majd megérkeztek a hazaiak is és dulakodás alakult ki a felek között. Az egyik asszisztensemmel próbáltunk rendet tenni, amikor mintegy tíz szurkoló is befutott a pályára, egyikőjük pedig megrúgta majd meg is ütötte a kisvárdaiak egyik játékosát, Oláh Dávidot. Utóbb kiderült, hogy a bántalmazó egy rendező volt, aki ledobta magáról a mellényt mielőtt a pályára futott volna. Ezek után a rendezők meg tudták fékezni az indulatokat, de már nem láttuk biztosítottnak a mérkőzés problémamentes befejezését, ezért lefújtam a találkozót.

Nazsa Tamás azt is elmondta, hogy a játékvezetői hármasnak semmi bántódása nem esett, a sporttelepet is gond nélkül el tudták hagyni.

 

Hátulról érkezett

A kisvárdaiak szépítő gólját Oláh Dávid szerezte, aki nem sokáig örülhetett a találatának...

– A szabálytalanságot követő dulakodásban csak annyira vettem részt, hogy próbáltam csitítani a kedélyeket, amikor annyit érzékeltem, hogy hátulról valaki derékmagasságban belémszáll – mesélte Oláh Dávid. – A földre kerültem, és akkor láttam, hogy egy civil személyről van szó, akiről később kiderült, hogy egy rendező. Eszembe sem jutott, hogy elégtételt vegyek, jobbnak láttam, ha kimaradok a folytatásból, meg aztán szép lassan a rend is helyreállt.

Az ibrányi részről megszólaltatott egyesületi elnök másként látta a történteket, mint a korábbi két megszólaló.

 

Közel voltak a győzelemhez

– Az igaz, hogy Balogh Alex szabálytalankodott, de nem térdmagasságban és hátulról, ahogy a jegyzőkönyvben szerepel, hanem oldalról és bokamagasságban, ezt videofelvétellel is bizonyítani tudjuk – mondta a maga verzióját Móré Zoltán, az Ibrány SE elnöke. – Ekkor legalább hat kisvárdai játékos az eset helyszínénél termett, és elkezdte rugdosni a földön fekvő futballistánkat. Én nem láttam, hogy szurkolók is a pályára futottak volna – ezt egyébként fotókkal tudjuk igazolni –, rendezők viszont igen, egyikőjük válláról leesett a mellény, de ő is a rendteremtés céljával érkezett, és a legjobban rugdosódó vendégjátékost arrébblökte. És nem rúgta, ahogy azt a játékvezető leírta. A rend amúgy egy perc alatt helyreállt, ezért nem is értem, hogy miért fújták le idő előtt a meccset, hiszen legjobb tudomásom szerint a játékvezetőnek arra kell törekednie, hogy ha csak lehet, a mérkőzés menjen végig. Nekünk nem állt érdekünkben, hogy ez a mérkőzés félbeszakadjon, hiszen vezettünk és már nem volt sok hátra, valószínűleg nyertünk volna. A kisvárdaiak provokálták ki ezt a szituációt, a rendezőség helytállt. Ezen álláspontjaim mellett a fegyelmi tárgyaláson is ki fogok tartani.

 

Nem futballpályára való

Természetesen a kisvárdai vezetőségnek is van véleménye mindarról, ami az ominózus szituációnál történt.

– Nem labdarúgópályára való, ami történt, a játékosunkat egy ibrányi futballista hátulról derékmagasságban letarolta, ezért jogosan kiállították – osztotta meg véleményét dr. Sipos István, a Várda SE elnökségi tagja. – Ezt követően egy rendező, akiről úgy tudjuk, hogy a kiállított játékos apja, rendezői mellényben a pályára berohant, egy másik futballistánkat leütötte majd megrúgta, mindezek közben a lelátón egy békésen ülő szurkolónkat hátulról többször is megütöttek. Bocsánatkérést és nem magyarázkodást vártunk az ibrányi vezetőktől. Reméljük, az eseményeknek példás büntetés lesz a következménye.

  

Kedden máris tárgyalás

Az ügyet már kedden megtárgyalja az NB III. Tisza-csoport versenybizottsága, amely idézést küldött a játékvezetőnek, a játékvezető-ellenőrnek és a csapatok képviselőinek. A tények megállapítása után a fegyelmi bizottság elé kerül az ügy, amely a konkrét szankciókról dönt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!