szon-sportoldal

2012.01.17. 12:06

Folytatás a tabella éléről

A nyíregyházi tekecsapatnál túl a bajnokság felén már eljátszadozhatnak a gondolattal, hogy mi lenne, ha...

A nyíregyházi tekecsapatnál túl a bajnokság felén már eljátszadozhatnak a gondolattal, hogy mi lenne, ha...Az élen állva várja a bajnokság jövő hétvégi folytatását a Nyíregyházi TK NB I-es féficsapata. Az NYTK, mint az utóbbi években mindig, ezúttal is hazai pályán rakta le jó szereplése alapjait, de mivel idegenben is termett babér a gárdának, ezért nem a közép-, hanem az élmezőnyben jutott számára hely. Sőt, egyenesen az élen! Ebben a helyzetben talán már a feljutás is szóba került a klubnál, de ahhoz még nagyon sok mindennek kellene teljesülnie.

Itthon is előreléptek

– Várakozás felettinek mondható a szereplésünk, pontosabban az, hogy vezetjük a tabellát – vélekedett a mögöttük hagyott időszakról Finta Zoltán, a klub kommunikációért felelő játékosa. – Hazai pályán a korábbiaknál is stabilabbak lettünk, ami a veretlenség megőrzése mellett abban is megnyilvánult, hogy emelkedett a megszerzett csapatfák száma és több nagykülönbségű sikert is arattunk. Ami pedig az idegenbeli szereplést illeti, kezdetben úgy tűnt, hogy nem fogunk tudni kibújni a bőrünkből, hiszen a Köszolg SC, a Kazincbarcika és a Fővárosi Vízművek otthonában is eléggé egyértelmű vereségeket szenvedtünk. A fordulat aztán a két bélapátfalvai látogatásunk alkalmával állt be, hiszen előbb legyőztük a helyi csapatot, majd az otthoni mérkőzéseit szintén Bélapátfalván játszó Egertől is elhoztunk egy pontot. Igaz, az utóbbi meccsen győzelmi esélyt szalasztottunk el, így inkább pontot vesztettünk, mint szereztük. Ezekkel a fellépésekkel együtt az utolsó hat fordulóban veretlenek maradtunk, és a körbeverések is segítettek nekünk abban, hogy az élre álljunk. A mezőnyből rajtunk kívül már senki nem veretlen az otthonában.

Márpedig ha egy csapat túl a bajnokság felén (hiszen már a tavaszi fordulókból is előrehoztak egyet, amelyen az NYTK 8–0-ra ütötte ki a tavaly még szuperligás Köszolgot) vezeti a mezőnyt, akkor annak tagjai, vezetősége nyilván eljátszik a gondolottal, hogy mi lenne, ha. Szóval: mi lenne, ha...?

– Először is arról, becsapnánk magunkat, ha nem látnánk, akad még néhány elmaradt meccs őszről, de ezek lejátszása után sem lehetünk rosszabbak másodiknál – mondta Finta Zoltán. – Természetesen beszéltünk már arról, hogy mi kellene ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot. A százszázalékos hazai mérleg megőrzése mellett minimum ötvenszázalékos idegenbeli mutató, vagyis a hat utazós meccsünkből legalább hármat meg kellene nyernünk. Akár már a következő két fordulóban közelebb kerülhetnénk a célunkhoz, hiszen Ceglédre és Szegvárra utazunk, és ha ezeken a meccseken nyerni tudnánk, akkor reálisan is bajnokesélyessé válnánk.

Vannak ötleteik

Egy dolog a bajnokság megnyerése és egy másik, hogy alkalmasak-e a körülmények a legmagasabb osztályra, a szuperligára?

– Sajnos, nem – vágta rá Finta Zoltán. – A legmagasabb osztályban már évek óta kötelező a lemezes pálya, amivel mi nem rendelkezünk. Van ötletünk arra, hogy miként valósulhatna meg egy ilyen beruházás, amely talán nem is lenne olyan drága, mint ahogy azt elsőre gondolnánk, és ügyes üzemeltetéssel a reméltnél hamarabb megtérülne a befektetés. Szeretnénk elérni, ha az illetékesek fogadókészek lennének a felvetésünkre.

Az őszi szereplés – számokban

3455 A Köszolg elleni hazai mérkőzésen ennyi szerzett fával ért el pályacsúcsot az NYTK

633 Ennyi volt a legtöbb szerzett fa, amit Szlovenszki Tibor révén nyíregyházi játékos szerzett a bajnokságban, hazai pályán a Cegléd ellen

579 A legjobb egyéni teljesítményt idegenben Péter Sándor érte el a Fővárosi Vízművek otthonában

10.5 A 12 forduló során ennyi csapatpontot gyűjtött Szlovenszki Tibor, tehát csak egy meccsen volt eredménytelen

7 Valamennyi hazai találkozón pályára lépett és pontot szerzett Kósa István és Szlovenszki Tibor

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!