2013.01.06. 10:47
Új év, régi szokás: itthon remek a csapat
Nyíregyháza - A tabella másodikját, a Kaposvárt egységes játékkal győzte le a Marso-Vagép NYKK.
Nyíregyháza - A tabella másodikját, a Kaposvárt egységes játékkal győzte le a Marso-Vagép NYKK.
Az nem kétséges, hogy nagyon ráférne már a felújítás a Bujtosi Szabadidőcsarnokra, de az újév első bajnokiján már valamivel pofásabban festett a leharcolt létesítmény, mint az utóbbi időben. A játéktér mellett 16 méter hosszan led-reklámfal lépett működésbe, megerősítették a kosárlabda-pálya vonalait, a teljes gyönyörhöz még a koszos palánkok megtisztítása hiányzott. Üde látványt jelentett körbepillantani a lelátókon is – a jelek szerint az ünnepek alatt az emberek kiéheztek a kosárlabdára, és a hazai pályán remeklő Marso-Vagép NYKK valamint az idegenbeli tabellát vezető, amúgy is második Kaposvár ütközete remek szórakozást ígért.
Már az elején volt minek örülni, hiszen az első három támadást eredményesen fejezte be az NYKK, míg a másik oldalon döcögött a szekér. Később kiegyenlítődtek az erőviszonyok, úgy is mondhatnánk, hogy a hazaiak a hibák terén hozzáidomultak a somogyiakhoz. Annak ellenére, hogy egyszerre volt pályán a férfi élvonal négy legeredményesebb játékosa (Anthony Nelson, illetve Christopher Dunn, Kyle Swanston és Marko Spica), nehezen gyűltek a pontok, nevezettek közül ekkor elsősorban Spica iparkodott.
A második negyed végére aztán elkapta a ritmust a házigazda. Kellett hozzá Boldizsár Ferenc test mögötti passza, amellyel nemcsak Bennet Davist hozta kihagyhatatlan helyzetbe, hanem a meccs megmozdulását is kiérdemelte vele. A korán faultproblémákkal küzdő „névnapos” (vasárnap Boldizsár napja lesz) erőcsatár a második félidőt palánkos triplával, majd támadólepattanók értékesítésével nyitotta – meg is ugrott az NYKK, de a hét pont hamar elolvadt. Aztán 56–56-nál három egymást követő támadásból Martins Berkis két triplát dobott, közte Mohácsi Máté is bevágott egy távolit, így a záró részre megugrott a házigazda.
Davis a kihagyott büntetőjével elszalasztotta a kétszámjegyű különbség kiharcolását, de a hajrában még sikerült kivágniuk egy 12–0-s rohanást Nelsonék, így közben skandálhatta a mindvégig lelkes közönség a differenciára utaló „tíz, tíz” rigmust. A végén még összeugrott egymással Berkis és Dunn, ám ez már nem osztott, nem szorzott: nem a kaposváriak remek idegenbeli, hanem az NYKK kiváló hazai mérlege (immár hét meccsen hat győzelem) erősödött.
Játszott már ennél jobban a gárda a mostani bajnokságban, de tessenek csak megnézni miként oszlottak el a pontok a kezdő ötös tagjai között, és nyomban megerősítést nyer, hogy ezúttal nem egyes játékosok, hanem maga a csapat győzte le a tabella másodikját! KM-BT
Jegyzőkönyv
Marso-Vagép Nyíregyháza KK–Kaposvári KK 84–75 (17–20, 23–16, 27–22, 17–17)
Bujtosi csarnok, 1200 néző, v.: Földházi, Hegedűs T., Fodor A.
NYKK: Nelson 17/3, Berkis 20/9, Mohácsi 18/9, Boldizsár 9/3, B. Davis 15. Csere: Mondzinger 2, Polyák, Kaluha 3/3. Edző: Ferenczi Tamás.
Kaposvár: Dunn 13/3, Drahos 7/3, Swanston 8/3, Hendlein 12/3, Spica 22. Csere: Dávid G. 6/3, Kiss K. 4, Fekete M. 3. Edző: Fekete Ádám.
Kipontozódott: Swanston (37. perc), Boldizsár (38.), Drahos (39.).
Az eredmény alakulása, 3. perc: 9–2, 6.: 9–9, 9.: 15–18, 13.: 23–22, 17.: 33–28, 22.: 45–38, 24.: 45–43, 29.: 56–56, 33.: 70–61, 37.: 72–69, 39.: 84–69.
Mesterszemmel
Ferenczi Tamás: – Ahogy gondoltuk, nem volt könnyű mérkőzés, de a kritikus pillanatokból kilábalva, igazi csapatmunkával sikerült megszereznünk a győzelmet.
Fekete Ádám: – Nagyon pontatlanul és sok hibával játszottunk, ezzel megadtuk az esélyt a Nyíregyházának a győzelem megszerzésére, és a hazai csapat ezzel élni tudott – jobban játszva megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
Büntető, hármas, félpályás
Nemcsak a csapat, Salamon Patrik is talpra ugrasztotta a bujtosi csarnok népét. Az elsőéves gimnazista a második próbálkozó volt abban a dobójátékban, amellyel értékes nyereményekhez lehetett jutni. Az ifjú kosarasnak egy-egy büntetőt, hárompontost és félpályás kísérletet kellett bedobnia egy perc alatt az üdvösséghez, és összesen öt kísérletből össze is jött a páratlan bravúr. Mindez a harmadik negyed utáni szünetben történt, amikor a csapat remek játéka miatt amúgy is emelkedett volt a hangulat. Hát még a bravúrkosarak után!