szon-sportoldal

2013.04.18. 18:25

Egy meccsen múlik minden

Nyíregyháza - Pénteken a negyeddöntőkkel kezdődik a junior bajnoki nyolcas döntő, az NYKK-Nyírsuli a Vasassal játszik.

Nyíregyháza - Pénteken a negyeddöntőkkel kezdődik a junior bajnoki nyolcas döntő, az NYKK-Nyírsuli a Vasassal játszik.

A korosztály nyolc legjobb csapata lép fel péntektől vasárnapig a bujtosi csarnokban, ahol a junior (U18) fiúk országos döntőjét rendezik meg. Immár harmadszor, hiszen 2007-ben és 2011-ben is Nyíregyháza volt a házigazda. Hat éve a hatodik, tavalyelőtt bajnok lett a házigazda csapat, most a realitás az, hogy valahol a kettő között zár az NYKK-Nyírsuli, amely a pénteki negyeddöntőt 16 órakor vívja a Vasas-Akadémia ellen.

– A csapattal szembeni elvárás az, hogy jusson be a négy közé, úgy gondolom, hogy az egész éves teljesítmény alapján ott is van a helyünk az elődöntőben – mondta Sitku Ernő, a nyíregyháziak edzője. – Más kérdés, hogy különböző okok miatt végül a hatodik helyre szorultunk a felsőházi rájátszás végére. Kicsit furcsa, hogy egyetlen meccsen áll vagy bukik, hogy sikerül-e elérni a kitűzött célt, de nincs mese, mindent a péntek délutáni összecsapásra kell feltennünk. A Vasas nagyon jó csapat, komoly utánpótlásműhellyel és mély merítési lehetőséggel rendelkezik, de nem legyőzhetetlen ellenfél. Távolabbra nem tekintenék, de a korosztályos válogatottak sorát felvonultató Szombathely a legnagyobb favorit, titkon abban reménykedem, hogy a döntőt majd velünk játszhatják.

Az edző is érzi a bizsergést

A pénteki negyeddöntőknek tehát óriási lesz a tétje, a győztesek éremközelbe kerülnek. A lebonyolítás pedig hasonló, mint a felnőttbajnokság rájátszásában, amelyből Sitku Ernőnek játékoskorában bőven volt része.

– Valóban hasonló a rendszer, csak éppen itt egy mérkőzés dönt – így Sitku Ernő. – Azt a bizsergést érzem, amit játékoskoromban, kicsit izgulok is. A srácoknak viszont nem kell aggódniuk, koncentrálni viszont igen, de nem túlzottan, hogy az a teljesítmény rovására menjen. Alapelvem az, hogy játékról van szó, és abban kell felülmúlnunk az ellenfelet.

A nyíregyháziak számára jó hír, hogy a legponterősebb játékosuk, Molnár Marcell felépült a rájátszásban elszenvedett combsérüléséből. Vele kiegészülve reálisak lehetnek a (v)érmes remények.

Juniorbajnokság

A hétvégi program, bujtosi csarnok

Negyeddöntő. Péntek, 12: Szombathely–Szeged (I. mérkőzés). 14: Körmend–Kaposvár (II.). 16: Vasas Akadémia–NYKK-Nyírsuli (III.). 18: Debreceni EAC–Szolnok (IV.).

Keresztjáték. Szombat. Az 5-8. helyért, 12: I. vesztese–II. vesztese (A). 14: III. vesztese–IV. vesztese (B). Elődöntő, 16: I. győztese–II. győztese (C). 18: III. győztese–IV. győztese (D).

Helyosztók. Vasárnap. A 7. helyért, 9: A vesztese–B vesztese. Az 5. helyért, 11: A győztese–B győztese. A 3. helyért, 13: C vesztese–D vesztese. Döntő, 15: C győztese–D győztese.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!