szon-sportoldal

2013.08.29. 11:13

Kupasikerrel hangoltak a bajnoki rajtra

A csapat, és egyéniben két játékos is eddigi legjobbját érte el Nagysároson.

A csapat, és egyéniben két játékos is eddigi legjobbját érte el Nagysároson.

Már a bajnokság előtt csúcsformába került a Nyíregyházi TK immár szuperligás férficsapata, amely tényleg szuper teljesítménnyel rukkolt elő a szlovákiai Nagysároson rendezett, jubileumi, ötvenedik nemzetközi kupán.

A nyíregyháziak csapatszinten klubrekordot jelentő 3563 fát teljesítettek (az eddigi csúcs 3501 volt), és ezzel elhódították az elsőséget, amire szintén nem volt még példa, holott az NYTK visszatérő vendég a felvidéki viadalon. Ami az egyéni teljesítményeket illeti, a 645 fáig jutó Hacker Dezső élete legjobb eredményét érte el, csakúgy, mint a friss nyári szerzemény, a Debrecenből igazolt Szegő Levente, aki most először lépte át a 600 fás határt (625). Ezekkel a produkciókkal a két nyíregyházi játékos szerezte meg az egyéni verseny első és második helyezését, vagyis a viadal egyedüli nem szlovákiai résztvevői átütő sikert arattak a bajnoki főpróbának is beillő felkészülési tornán.

Aztán az már más kérdés, hogy ez a teljesítmény mire lenne elegendő a bajnoki nyitányon, amely szombaton a világbajnokoktól hemzsegő idei magyar bajnok, a Zalaegerszeg otthonában esedékes. Egyrészt megismételni sem lesz egyszerű a nagysárosi produkciót, és ha ez sikerülne is, gyanítható, hogy a zalaiak nem esnének kétségbe.


Felkészülési torna

50. nemzetközi férfi teketorna, Nagysáros (Szloivákia)Egyéni: A Nyíregyházi TK versenyzőinek eredményei: 1. Hacker Dezső 645, 2. Szegő Levente 625, 8. Szlovenszki Tibor 593, 12. Mogyorósi Péter 574, 15. Finta Zoltán 570, 20. Kastura Zsolt 556.

Csapat: 1. Nyíregyházi TK (Szlovenszki Tibor, Kastura Zsolt, Mogyorósi Péter, Szegő Levente, Hacker Dezső, Finta Zoltán) 3563, 2. Slavoj Velky Saris A (szlovák) 3523, 3. PKS Kosice (szlovák) 3404, 4. Sokol TKF Brzesko 3259, 5. Slavoj Velky Saris B 3203, 6. Slavoy Velky Saris Hesta 3156.


Ezek is érdekelhetik