SZON Sziréna

2019.01.09. 10:11

Évekre rács mögé kerülhet a szabolcsi óvodákat és iskolákat végiglopó konyári férfi

Nyíregyháza, Konyár - Fegyházbüntetést kér az ügyész a különös és többszörös visszaesőnek minősülő konyári tolvajra.

Nyíregyháza, Konyár - Fegyházbüntetést kér az ügyész a különös és többszörös visszaesőnek minősülő konyári tolvajra.

Több mint három évre fegyházba küldené az ügyészség azt a konyári férfit, aki az elmúlt évben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében öt óvodát és két általános iskolát is feltört.

Többször büntették már

– A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a konyári férfi főleg lopásokért már 15 alkalommal volt büntetve, jelenleg is folyik ellene több büntetőeljárás. Legutóbbi fegyházbüntetéséből 2017 márciusában szabadult, éppen ezért a törvény szerint különös és többszörös visszaesőnek minősül – tájékoztatott dr. Szilágyi László.

A férfi módszere az volt, hogy a hajdú-bihari lakásáról minden esetben vonattal indult el a szabolcsi településekre, ahol kinézte magának a helyi óvodát, illetve általános iskolát, majd jellemzően az ablakot befeszítve bement a nevelési-oktatási intézményekbe.

Az épületekben elsősorban az irodahelyiségeket kereste fel, ahonnan műszaki cikkeket és készpénzt tulajdonított el, esetenként több százezer forint értékben. Olyan is előfordult, hogy a gyermekek tornafelszerelését vitte magával.

Az értékeket nem tartotta meg, hanem azonnal a debreceni piacon eladta, amire pedig nem volt szüksége, azt a vonat ablakán kidobta – ismertette a megyei főügyészség sajtószóvivője.

Az óvodák, iskolák, illetve az ott dolgozó személyek, valamint a gyermekek sérelmére 12 rendbeli lopást követett el a férfi, aki 2018 júliusától letartóztatásban van.

Fegyházbüntetést is kaphat

– Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság tartsa fenn a vádlott letartóztatását az ítélet kihirdetéséig. Egyébként pedig fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyész – közölte dr. Szilágyi László, s megjegyezte: amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tenne és azt a bíróság elfogadja, az ügyészség három év és négy hónap fegyházbüntetés kiszabását venné tudomásul.

Az elmúlt nyáron hatályba lépett új büntetőeljárási szabályok értelmében ebben az esetben tárgyalást sem kellene tartani az ügyben, nem szükséges kihallgatni a sértetteket, illetve egyéb bizonyítást sem kellene lefolytatni. Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

KM


[related-post post_id="3924909"]

[related-post post_id="3923164"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!