Postánkból: A munka kiszolgáltottjai

A termelők létért folyó harcai mélyen megrendítenek. Hiszen egyértelmű Góliát és Dávid csatái, melyekben Dávid soha nem győzhet, esetleg egy-egy portyán érhet el picike „eredményeket”, de azokat is nagy áldozatok árán!

A feldolgozók tulajdonosai és „neppereik” tudják, hogy a tiltakozók meddig maradhatnak üzemeik előtt. Nyugodtan várhattak hátradőlve kényelmes foteljeikben Kínából importált alma sűrítmény adta biztonság érzetével. (És még sorolhatnám a beáramló termékek és országok sorát, melyek a magyar gazdákat illetve gazdaságunkat lehetetlenítik el.)

Nem annyira az egyeztetések oldották meg a gazdák számára létkérdést jelentő árháborút, legalább is félig, hanem a gazdákat végtelen idők óta életben tartó ösztön, a föld, a munka szeretete. Az elvégzendő munkák tömkelege, melyek a tiltakozások időtartalma alatt még inkább feltornyosultak.

Jó példának látom pár város kezdeményezését, akik heti piacokat létesítenek, ahol a termelők és a vevők kölcsönös megelégedéssel egymásra találnak. Tudom, az önkormányzatok többnyire szegények ahhoz, hogy tömegével fel tudják vállalni a nevezett létesítmények megvalósítását és szerintem pályázati lehetőség is szűkös e célok elérésére, hiszen e szerveződések a nagy - tőke erőteljes térhódítását csökkentenék.

A gazdáknak kellene összefogniuk, hogy a termeléstől a végtermék gyártásáig, illetve értékesítéséig részesei tudjanak lenni a folyamatoknak. Nos, itt kellene bekapcsolódnia a mindenkori hatalomnak pártállás nélkül! Határozottan képviselni érdekeinket! (Lásd a lengyel példát!)

Nem tartanám lehetetlennek a frissen belépett és a közeljövőben az Unióba belépni szándékozó országok szószoros együttműködését, mellyel csökkenteni tudnánk e szervezetben ránk kényszerített alvégesi szerepünket.

• A legfrissebb megyei hírek

- Vengrinyák János, Sóstóhegy -