Az Ínségdombtól a Himalájáig

Nagykálló - Az épített szépség nem volt elég Galambos Tibornak, neki a hegyek gyönyörűsége is kellett.

Szebbnél szebb cserépkályhákat rak immár fél évszázada, de harminc esztendeje a kandalló- és kemenceépítés is szerepel iparos jogosítványán. A családi otthonokba barátságos meleget teremtő kétkezi munkáját mesterszinten végzi, idestova negyven esztendeje. Ám az ínségdombos Nagykálló fiának, Galambos Tibornak (74) az épített szépség nem volt elég. Neki a természet, az erdők, a hegyek fenséges gyönyörűsége is kellett. Annyira hiányzott, hogy 1966-ban bakancsot húzott és fölszállt egy Szlovákiába induló turistabuszra. Még abban az évben, a szintén motorkerékpárra pattant barátjával bejárták Jugoszláviát. Két év múlva ugyanezt tették Görögországgal. A házasságkötés néhány évtizedes pauzát hozott a kalandozásokban, maradtak a konszolidált, családi nyaralások.

Erdély, a nagy szerelem

Ám az ezredforduló évében újra elkapta a hegymászás vágya, s a régi baráttal kettesben nekivágtak a Kárpátok bérceinek. Erdély volt az új cél, s lett a máig élő nagy szerelem. Tíz év alatt tizennégyszer csábították magukhoz Transzilvánia jó kétezres hegycsúcsai – köztük is a legnagyobb, a Moldován (2544 m).

Mondják, evés közben jön meg az étvágy, túrázás közben egy igazi vándorút vágya. A két cimbora a korábbiaknál is nagyobb próbatételt vállalva, 2008-ban elhatározta, Spanyolországban teljesítik az El Camino-t. A 850 kilométeres zarándokutat Pamplonától Finistere-éig 23 nap alatt tették meg. Hatalmas igénybevétel, de akkora élmény is egyben. – Engem azonban újabb és magasabb gerincek felé hajtott a vérem – emlékszik vissza Galambos Tibor a váltásra, amióta egyedül járja a hegyeket.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a komoly fizikai megterhelést is jelentő túrákon magányos lenne a mi szíjas testalkatú kályhás mesterünk. Rátalált ugyanis egy utazási irodára, amely hasonló érdeklődésűeknek szervez hegymászó túrákat, elfogadható áron. Ausztriába eleinte még 1800 méteren „bóklásztak”, de hamar eljött az ideje a 3666 méter magas Grossvenediger megmászásának is. A formában tartó szlovák, lengyel, szlovén bércek után három évvel ezelőtt aztán Korzika következett.

– Ez az első pillantásra zordnak mutatkozó, „Garibaldi sziget”, a 2360 méteres Monte D’oro–val azóta is a szívem csücske – árulja el a hegyek mellett a magyar szabadságharcos emlékhelyek vándora, hogy gondolatban máris az olaszországi vulkántúráján legyünk: Vezuv, Etna, Stromboli. – A ma is működő utóbbira este mentünk föl és a kráternél töltött két óra alatt tíz kitörést is láttam. Félelmetesen szép volt – kár, hogy időközben odalenn a szállóban kiraboltak. Az igazi óriások azonban még vártak rám.

A fájdalomdíj: Nepál

Az utóbbi években két 4 ezer méter feletti csúcsról is körbe tudott pillantani. Tavaly volt meg az eddigi legnagyobb, a marokkói Jebel Toubkal (4170 m), amelyre 1900 méterről indultak, hogy az első nap elérjék a 3200 méteren lévő menedékházat és tábort, ahol mintegy hatszáz hegymászó gyűlt össze, hogy a csúcsot meghódítsa.

– Nem felejtem azt az ezer métert! Igen nehéz terep volt, ráadásul olyan magasságban már légszomjjal is küzdöttem, de megcsináltam! Lefelé sem volt semmi, a csúcsról vissza a táborba, s onnan még aznap le a faluba. Embert próbáló volt, miként az a sivatagi vihar is, amibe harmadnap volt részünk egy „levezető” gyalogtúrán, amelyre shortban és atlétában mentem. Szóval szúr a homok…

A világ legnagyobb hegyén, a Himalaján

Nepál, a Himalája fájdalomdíjként került képbe a fiatalos kályhás mesterünknek, azok után, hogy az erős ötezres törökországi Ararát sehogyan sem „jött össze”. – Nem tagadom, a fantasztikus Erőss Zsolt emléke is közrejátszott, hogy egyszer az életben közelről láthassam a világ tetejét. Persze a nagy csúcsok szóba sem jöhettek, de eljutottam a híres annapurnai alaptáborba, amely 4130 méteres magasságban fekszik. Ide egy 100 kilométeren 3 ezer méteres szintemelkedésű, túrával értünk föl hat nap alatt. Iszonyú nehéz volt, egyik nap 2000-ig számoltam a lépcsőket. Felérve az alaptáborba, szinte nyüzsögtek a hegymászók. Ám itt sem volt közöttük egyetlen idősebb sem tőlem. Amerikai hegymászó lányok, miután megtudták a koromat, a „titkomról” próbáltak kifaggatni. Nem mondanám, hogy rosszul esett…

- Galambos Béla -