2017.06.27. 07:48
Új veszély leselkedik a kirándulókra Szabolcsban is
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Agresszívan terjeszkedik, bőrgyulladást, felhólyagosodott bőrt, sőt, több hétig tartó fényérzékenységet is okoz: a napokban Bács-Kiskun megyében, főleg Kiskőrös és Kecel között jelent meg, de korábban látták már Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is.

A Szosznovszkij-medvetalp egy Ázsiából származó gyomnövény, amely általában patakpartokon, illetve az azok melletti réteken, legelőkön tűnik fel: a botanikus kertekből terjedt el, és képes kipusztítani maga körül a fűféléket, de nem csak azokat bántja. Az emberek számára is rendkívül veszélyes a jelenléte, főként kiránduláskor kell vigyázni vele, mert az érzékenyebb bőrüeknél komoly bőrgyulladást okozhat.
A Szosznovszkij-medvetalpat onnan ismerhetjük fel, hogy rendkívül magasra nő, fehér színű, ernyős virágzata van, valamint óriási levelei. Több helyen is megjelent már az országban, például Hévíz, Zirc környékén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, vagy Vas megyében is találkoztak már vele.
Forrás: ripost.hu