Egy jeges január: elfagyott váltók, járhatatlan utak

Ugyan 37 éve történt, mégis biztosan sokan emlékeznek 1987 januárjára. 12-én az ország nagyobb részén a sok hó, illetve a dermesztő hideg mellé erős, viharos szél párosult, mely hóakadályokat épített, ezzel megnehezítette, sok szakaszon pedig meg is bénította a közlekedést. Nem volt ez másként Szabolcs-Szatmár-Beregben sem, ahol egyes helyeken a fél métert is elérte a napokig folyamatosan hulló hó mennyisége, ezért operatív bizottság alakult Nyíregyházán, melynek tagjai – a közlekedésért, az utakért, az ellátásért felelős vállalatok vezetői, a honvédség, a rend­őrség, a polgári védelem és más szervek képviselői, valamint a megyei tanács és a megyei pártbizottság vezetői – vállalták a rendkívüli helyzet teendőinek összehangolását.

Befagytak a váltók 

A Kelet-Magyarország akkori számai napi szinten adtak tudósítást arról, milyen megfeszített küzdelemmel próbálták az utakat járhatóvá tenni, hogy elfagytak a váltók, több órát késnek a vonatok. A közúti igazgatóság 36 járműve éjjel-nappal dolgozott azért, hogy járhatóvá tegyék az utakat, de így is akadozott az élelmiszer-ellátás. Az erős szél gyakran visszafújta a havat a megtisztított szakaszokra. A helyi buszjáratok is akadoztak, volt olyan jármű, amit nagyobb gépparkkal kellett kiszabadítani a hó fogsága alól. 

A közterület-fenntartó vállalat folyamatosan tisztította a járdákat hótolókkal, kis­traktorokkal, és berendelték az összes parképítő munkást is, mintegy ötven dolgozót, de így sem volt elég kézi erő. A vonatoknál elsősorban a befagyott váltók nehéz ­átállítása okozott késéseket, volt, amikor a megyében 300-an dolgoztak a sínpályák és peronok megtisztításán.

Beesett a hó az ablakon 

Arról is beszámoltunk, hogy a Ságvári-kertváros új házainak szobáiba beesett a hó a nem megfelelő szigetelés miatt. Mint írtuk: a közel egy évvel korábban, áprilisban beköltözött lakók folya­matosan azt lesték, hogy ­merről fújt a szél. Mindig ­abban a szobában kellett ugyanis aludniuk, amelyikben megfelelő volt a hőmérséklet. 

Ha északi szél fújt, ­akkor a déli oldalon ágyaztak meg, ha déli, akkor az északin. ­Tetőtér-beépített szobák voltak ezek, az ablakok rézsűi a mennyezeten voltak – ott fújt be a szél, ott esett be a hó. S ha ez nem lett volna elég: a tető alatti alacsony falak jég­hidegek voltak – egyértelművé vált, a szigetelésük sincs rendben. 

Természetesen voltak, akik örültek a nagy havazásnak, Kabaláson vidáman szánkóztak és síeltek a téli sportok szerelmesei. Az iskolák udvarait hóemberek, hógolyózápor lepte el, és még jégkötélhúzó versenyt is szerveztek. Mire sikerült megtisztítani megyénket a hó fogságából, és elindult az olvadás, újabb lehűlés érkezett, ami jégpályává alakította az egész országrészt.

Egy megúszott szigorlat… 

Lapunk főszerkesztője, Nyéki Zsolt pontosan emlékszik erre a vészhelyzetre. 

– Egy növénytanszigorlatot úsztam meg, vagyis hát csak egy kis időhaladékot nyertem, de az egyetemisták pontosan tudják vizsgaidőszakban: „Qui habet tempus, habet vitam.” Én pedig időt nyertem azzal, hogy Törökbálintról, a kollégiumból nem indultak buszok Budapestre. Erős aggályok közepette csúszkáltam vissza a koleszba, mert tartottam a következményektől, a legendásan szigorú Terpó professzor nem nagyon ismerte a vis maior fogalmát a hallgatókra nézve. Ám kisvártatva jött a telefon, és a koleszrádióban bemondták: senki ne induljon el, az összes aznapi vizsgát elhalasztották. Így foglaltam imába a zord időjárást 1987 januárjában.