2023.10.28. 08:30
A Lóci játszik legújabb dala (videó)
Nyolcvanas éveket idéző szintetizátorhangzás és gitárszóló, Queenre hajazó énektéma: a Nem fogok megállni a Lóci játszik műfaji sokszínűségének újabb bizonyítéka.
„Ez egy igazi powerrockdal, és nem is akar ennél több lenni. Nincsenek benne nagy megfejtések, csak annyira megörültünk ennek a szintihangszínnek és az óriási gitárszóló lehetőségének, hogy ebből az örömből meg is született a dal” – fogalmazott Csorba Lóci a Gold Record sajtóközleményében.
A Nem fogok megállni hangzása miatt is különleges színfoltja a zenekar eddigi palettájának, a frontember erről is mesélt: „Nagyjából 2010 óta jellemző a könnyűzenére, hogy akármit lehet: csinálj, amit csak szeretnél, nem kell magyarázni sem, ez szerintem nagyon jó. Mi is beszálltunk ebbe a műfaji játékba, és ehhez a dalhoz most a nyolcvanas évekből merítettünk.” A szöveg az éjszaka húzásáról szól, az olyan estékről, amikor az ember azt érzi, csak megy előre és nem állhat semmi az útjába. A dalt hallgatva azt érezhetjük, visszarepültünk a nyolcvanas évekbe, de közben nem hagytuk el a zenekar univerzumát: megjelennek a fúvósok, hogy a Nem fogok megállni mégis hamisítatlanul „Lóci játszikos” dal legyen.
KM