Elmegyógyintézetbe utalták a tornyospálcai gyilkost

Elmegyógyintézetbe utalták a tornyospálcai gyilkost
© MTI Fotó: Balázs Attila
Nyíregyháza, Tornyospálca – Elrendelte a bíróság a tornyospálcai emberölés gyanúsítottjának ideiglenes kényszergyógykezelését.

Nyíregyháza. Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság T. Béla tornyospálcai lakos ellen, aki január 20-án reggel tornyospálcai lakóházukban egy konyhakéssel többször megszúrta a vele közös háztartásban élő 64 éves édesapját, aki a helyszínen életét vesztette.

– A nyomozás során kirendelt igazságügyi elmeorvos szakértők elkészítették a gyanúsított vizsgálatáról a szakvéleményüket, melyben megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetése idején az elmeállapota miatt képtelen volt a terhére rótt cselekmény következményeinek a felismerésére, illetve a felismerésnek megfelelő magatartás tanúsítására – tájékoztatta lapunkat dr. Szilágyi László. A megyei főügyészég sajtószóvivője hozzátette: azaz a gyanúsított a bűncselekményre vonatkozóan beszámíthatatlan, esetében fennáll az újabb ilyen vagy ehhez hasonló bűncselekmény elkövetésének a lehetősége. Mindezekre tekintettel az ügyész indítványozta, hogy a nyomozási bíró szüntesse meg a gyanúsított előzetes letartóztatását, és egyidejűleg rendelje el az ideiglenes kényszergyógykezelését.

Megkeresésünkre dr. Toma Attila, Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője azt a tájékoztatást adta, hogy a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája március 10-én, szombaton emberölés bűntette miatt indult eljárásban jogerős végzésében megszüntette ifj. T. B. előzetes letartóztatását, egyúttal elrendelte ideiglenes kényszergyógykezelését.

Az igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény szerint a gyanúsított elmebetegségben szenved, emiatt képtelen volt a cselekménye következményeinek a felismerésére, az elkövetéskor beszámíthatatlan volt. A gyanúsított jelenleg is pszichiátriai gyógykezelés alatt áll, a bűncselekmény elkövetésekor betegségének aktív tünetei fennálltak, s enyhébb formában jelenleg is fennállnak. Nem kizárható vele szemben a bűnismétlés veszélye – fogalmazott dr. Toma Attila, és kiemelte: a büntetőeljárási törvény értelmében meg kell szüntetni annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akinek az ideiglenes kényszergyógykezelését a bíróság elrendelte. Az ideiglenes kényszergyógykezelést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben hajtják végre.


Fotó: Grnák László
Tornyospálca - A férfi 2003-ban horrorfilmbe illő módszerekkel végezte ki menyasszonyát, akkor beszámíthatatlannak nyilvánították és pár évnyi elmegyógykezeléssel megúszta. Nemrégiben az édesapjával végzett, ám úgy tűnik, ezúttal is elkerülheti a börtönt... A Blikk információi szerint a második g...



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés