Borverseny Mátészalkán nem a szürke barátoknak

Borverseny Mátészalkán nem a szürke barátoknak
© Fotó: Erdős Ákos
Mátészalka – Huszonhetedszer rendezte meg a helyi Vörösmarty-kör a Mátészalkai Borbarátok és Borosgazdák körével közösen a Tavaszi nagy koccintás bormustrát. A fővédnöke Kovács Sándor országgyűlési képviselő, díszvendége és támogatója Rostás János, a Mátészalkai Szakképzési Centrum főigazgatója volt.


A közel hetven mintát a szakmai zsűri tagjai bírálta el, akik Gyöngyöstarjánból, Nagykárolyból, Gombából érkeztek és a mátészalkai borbarátokkal egészültek ki. Négy kategóriában lehetett nevezni: vörös, fehér, rosé és gyümölcsborokkal. A zsűri kiemelte a kiváló minőségű fehér és gyümölcsborokat, melyek véleményük szerint megállnák a helyüket más bortermelő térség zsűriasztalain is. A nemzetközi jelleget az adta, hogy a Nagykárolyi Szent Borbála Borlovagrend és a Nyírmeggyesi Kertbarátok Körének borászai is képviseltették magukat, így ők is tapsolhattak a Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak táncos produkciójához.

– Jó bor, jó egészség! – így köszöntek el egymástól a résztvevők, akinek a legközelebbi programjuk a mátészalkai majálison lesz.

LTL

A verseny helyezettjei

Vörösbor

Arany: Bíró Sándor (kékfrankos), Kovács Sándor (kékoportó)
Ezüst: Jeremcsuk Csaba (néró), Virágh József (merlot), Székely Gyula (cuveé), Pankotai Menyhért (zweigelt)
Bronz: Jeremcsuk Csaba (cabernet savignon), dr. Stonawski Tamás (merlot), Bócsi Csaba (cuveé), Kecskés György (otello),l Pauluk Pál (cabernet savignon)

Rosé

Ezüst: Kovács Sándor (kékoportó), Tóth József (saszla-delevári)
Bronz: Tóth Béla (rizling-otello), Bíró Dániel (kadarka), Borbás Géza (cuveé), Szolnok János (fekete rizling), Kecskés György (kékfrankos)

Fehérbor

Arany: dr. Stonawski Tamás (rizlingszilváni, generosa, olaszrizling, sárga muskotály), Virágh József (bianka-muskotály-rizling, szürkebarát), Bíró Sándor (saszla-zalagyöngye), Kiss Ferenc (Irsai Olivér-szlanka), Jeremcsuk Csaba (cuveé), Bócsi Csaba (saszla)

Gyümölcsbor

Arany: Nagy Zsolt (eper, fekete ribizli, szilva, meggy), Hornyák György (meggy)
Ezüst: Pankotai Menyhért (meggy), ifj. Bíró Dániel (füge), Szondi Csaba (cigánymeggy)
Bronz: Kecskés György (málna), Csordás János (meggy), Nagy Zsolt (fürtös meggy)

Címkék: , ,


Mátészalka.
SZON.HU






hirdetés