Nagyvilág

2016.10.05. 13:36

Családja sem látogatja a börtönben a nyíregyházi gyilkosság gyanúsítottját

Kolozsvár - Magányosan várja az ítéletet romániai cellájában a tüdőgyógyász, aki augusztus utolsó napján kivégezte a nyíregyházi anyukát és megsebesítette annak férjét - <a href="http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/elfordulhattak-gyermekei-dan-s-tol-a-gyilkos-roman-orvostol/t114bgx">tudta meg a blikk.hu</a>.

Kolozsvár - Magányosan várja az ítéletet romániai cellájában a tüdőgyógyász, aki augusztus utolsó napján kivégezte a nyíregyházi anyukát és megsebesítette annak férjét - tudta meg a blikk.hu.

A férfi szörnyű tette után Romániába menekült, ahol végezni akart magával, végül a rendőrök megelőzték és előzetes letartóztatásba helyezték. A magyar hatóságok az elfogás után egyből kérvényezték a kiadatását, amit a kolozsvári bíróság el is fogadott, viszont a vádlott felebezett az ügyben, mert elmondása alapján rengeteg megaláztatás érte Magyarországon. Jelenleg két ügyben folyik ellene eljárás fegyvercsempészetért és tiltott fegyvertartásért.

A Blikknek beszámolt a férfi ügyvédje a jelenlegi helyzetéről.

– Rettenetesen érzi magát, össze van omolva, nem tudni, hogy az elméje mennyire tiszta. Az bizonyos, hogy komolyan véget akart vetni az életének, amikor visszatért Romániába, azonban van három gyermeke, így valószínűleg az anyagi helyzetét szerette volna az öngyilkosság előtt elrendezni a gyerekek érdekében – szögezte le a védő.

Hozzátette, a férfinek azért akad látogatója: – Úgy tudom, a volt felesége nem járt nála, a gyermekeiről sincs tudomásom, azonban a testvére rendszeresen látogatja.

A román orvos kiadatása akár hosszú évekig is elhúzódhat attól függően, hogy milyen ítélet születik az ellene felhozott vádak alapján.


Nyíregyháza - A nyíregyházi gyilkosság áldozatának öccse bízik a méltó büntetésben.

Nyíregyháza - Azt nem tudjuk, hogy mikor adják ki a román férfit, de a végtelenségig nem lehet húzni az időt.

Nyíregyháza - Már majdnem átlépte a börtön ajtaját a nyíregyházi gyilkos orvos, mikor tegnap este újból letartóztatták Romániában - adta hírül a tenyek.hu.

Bukarest – Csak a tiltott fegyverviselésért indított romániai büntető eljárásának lezárulása után adják át a román hatóságok a nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsított román orvost Magyarországnak: erről szerdán hozott jogerős határozatot a bukaresti legfelső bíróság.

Bukarest – Etnikai érvekre hivatkozva próbálta meggyőzni a román legfelső bíróságot Magyarország kiadatási kérelmének elutasításáról pénteken a nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsított román orvos ügyvédje.

Nyíregyháza – Anyagilag és lelkileg is támogatná Muri Enikő az ikerpárt, akinek édesanyját és édesapját lelőtte a román orvos – derült ki a blikk.hu cikkéből. – Az énekesnő nem csak a levegőbe beszél, már elindította a folyamatot, hogy anyagilag is a támaszuk legyen.

Nyíregyháza, Máriapócs – Eltemették a Nyíregyházán fejbelőtt kétgyermekes anyukát. A gyilkosság orvos gyanúsítottja azt mondta a bíróságon: ˝Azért lőttem le, mert bár többször kértem, hogy házasodjunk össze, ő visszautasított azzal az indokkal, hogy román vagyok˝. A tüdőgyógyász hidegvérrel lőtte le a házaspárt, a nő azonnal meghalt, a férje életben maradt. A 40 éves nőt ma kísérték végső útjára a Máriapócsi temetőben – derül ki a tenyek.hu riportjából.

Nyíregyháza – „Azért lőttem le, mert bár többször kértem, hogy házasodjunk össze, ő visszautasított azzal az indokkal, hogy román vagyok” – mondta a nyíregyházi gyilkosság gyanúsítottja a a magyar hatóságok kiadatási kérelmének bírósági tárgyalásán.

Nyíregyháza – A pólója alá, a nadrágjába rejtette a gyilkos fegyvert a román orvos, aki fejbe lőtte a nyíregyházi házaspárt. Amikor leteperték a rendőrök, akkor találták meg, az elfogásról most újabb videót tettek közzé, azonnal mutatjuk. A lelőtt anya meghalt, az apa – úgy tudjuk – már nincs kómában, felébresztették az orvosok, de a rendőrök még nem tudták kihallgatni – derült ki a tenyek.hu riportjából.

Nyíregyháza – A Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal tájékoztatta portálunkat, hogy több szervezet összefogásának köszönhetően őrzik az orosi gyilkosság helyszínét, ahová a hétvégén ismeretlen tettesek betörtek.

Nyíregyháza, Fényeslitke – Betörtek a lelőtt nyíregyházi család házába múlt hétvégén. Azt nem tudni, hogy mit vittek el a gyilkosság helyszínéről, de külön nyomozócsoport keresi a betörőket. Közben a gyilkos orvos falujában azt mondták a Tényeknek a helyiek, hogy a férfi rendszeresen verte a feleségét, miután elköltöztek. Az orvos az üres házba vitte a szeretőit – derült ki a tenyek.hu riportjából.

Nyíregyháza – Betörtek abba a nyíregyházi családi házba, ahol a múlt héten egy román állampolgár rálőtt egy házaspárra, amelynek tagjai közül a nő a helyszínen meghalt, a férfi pedig életveszélyes sérüléssel került kórházba – erősítette meg a helyi sajtóinformációkat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI megkeresésére.

Nyíregyháza – Csaknem egy hét telt el az orosi tragédia óta, de még mindig sok a megválaszolatlan kérdés. A meggyilkolt családanya korábban a Jósa András Oktatókórházban dolgozott, egykori kollégái segítőkész embernek ismerték, aki a munkáját odaadással, emberséggel végezte.

Nyíregyháza – A nyíregyházi feketepiacról szerezte be a gyilkos fegyvert Dan S., a gyilkos orvos – derül ki a Borsonline cikkéből. – Az emberölés gyanúsítottja az Evz.ro portálnak árulta el, hogy a nyíregyházi piacról vásárolta a fegyvert, amivel agyonlőtte R. Máriát, és az asszony férjét, Lászlót. Állítása szerint Nyíregyházán bárki könnyedén hozzájuthat a fegyverhez.

Nyíregyháza – Továbbra is az életéért küzd az a nyíregyházi férfi, akit a feleségével együtt az ikergyerekeik szeme láttára lőttek fejbe öt nappal ezelőtt.

Kolozsvár – Még nem tudni, mikor adják át a magyar rendőrségnek a Kolozsváron letartóztatott román orvost, akit azzal gyanúsítanak, hogy Nyíregyházán megölt egy nőt, majd rálőtt annak férjére is.

Nyíregyháza – Megsajnálta a gyerekeket, ezért nem lőtt rájuk – úgy tudjuk, ezt mondta a nyíregyházi gyilkosság gyanúsítottja.

Nyíregyháza – Beismerte a román bíróságon a gyilkosságot az orvos, akit azzal gyanúsítanak, hogy ikergyerekei szeme láttára lőtt rá egy házaspárra Nyíregyházán.

Bukarest – Elfogadta a kolozsvári ítélőtábla pénteken a magyar hatóságok kiadatási kérelmét, amelyben annak a román orvosnak az átadását kérték, akit a halálos kimenetelű szerdai nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsítanak.

Nyíregyháza – Feltehetőleg előre eltervezte a gyilkosságot a sátoraljaújhelyi román tüdőgyógyász főorvos, ugyanis egy hónapos szabadsága első napján utazott Nyíregyházára – írja a Magyar Nemzet Online.

A lövéseket halló és a házba elsőként belépő szemtanút szörnyű kép fogadta, de a férfivel még tudott beszélni.

Nyíregyháza – Európai elfogatóparancs alapján keresi a rendőrség a Nyíregyházán elkövetett emberölés feltételezett elkövetőjét.

Nyíregyháza – Kamera elé állt az a férfi, aki megtalálta a családi házban lelőtt nőt és sebesült férjét. A férfi a Nyíregyházi Televíziónak nyilatkozott, állítása szerint biciklivel ment az utcán, amikor látta, hogy egy férfi kerékpárral megérkezik a házaspár házához.

Egy féltékeny, visszautasított orvos lehet az, aki felelős a nyíregyházi házaspár lelövésért. A külföldi orvos évek óta Magyarországon praktizál. A rendőrség továbbra is keresi az 54 éves román állampolgárságú férfit. A nyíregyházi lövöldözésben egy ember meghalt, egy életveszélyesen megsebesült, az Oros felé eső Friss utcában. A meglőtt orosi férfi életben van, fejlövéssel operálták szerdán este.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján, a képen látható S. Dan 54 éves román állampolgár 2016. augusztus 31-én 15 óra körül Nyíregyházán egy családi házban lövéseket adott le az ott lakó házaspárra.

Lövöldözés volt szerda délután Nyíregyházán, egy ember meghalt, egy életveszélyesen megsebesült, az Oros felé eső Friss utcában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!