Budapest - II. kerület

Budapest, 2013. január 5., szombat (MTI) - Áttért a szemközti sávba és egy másik autóval ütközött, majd elhagyta a baleset helyszínét egy autó vezetője péntek éjszaka a fővárosban; a rendőrség cserbenhagyás miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított
Budapest, 2012. március 9., péntek (MTI) - Budapesten a Kossuth Lajos téren, a Magyar Nemzeti Múzeumnál és a budai Várban lesznek az idei március 15-i állami ünnepségsorozat rendezvényei. Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentnél beszél majd, míg az elle
<p>Június 21-én került megrendezésre Magyarországon is a Zene Ünnepe, amely nyitott minden zenei stílus és korosztály felé. Az országban több helyszínen felléptek már befutott, valamint ismertségre vágyó zenekarok, énekesek.</p>
<p>A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. úgy döntött, hogy a budapesti aluljárók kitakarítására hajléktalanokat alkalmaz. Összesen 50 ember kapott munkalehetőséget, azonban kétszer ennyien, több mint százan szerettek volna munkába állni. A hajléktala
<p>Egy valós és virtuális térben zajló kincskereső játék indul fiataloknak az Európai Unió Bizottságának szakmai támogatásával. Három héten át Budapest utcáit járják majd a „kincsvadászok”, hogy GPS-koordináták segítségével az épületekről megfejtett betűk
<p>Április 30-án, szombaton 16.00 és 19.00 óra között tartják Budapesten a Critical Mass biciklis felvonulást. A demonstráció 16.00 órakor kezdődik, a forgalomkorlátozások kb. 18.30-ig tartanak. Ebben az időszakban az alábbiakban olvasható forgalmi változ