boon-sportoldal

2010.10.12. 23:37

3252 ózdi fa Európában

<p>A várt eredménytől ugyan elmaradt, de sok tapasztalatot szerzett fennállásának első nemzetközi tornáján az Ózd VFTC.</p>

A férfi tekecsapat az elmúlt napokban a horvátországi Splitben szerepelt az NBC-kupán. A selejtezőben az ózdiak záró embere Juhász Tibor volt. A többi rivális teljesítményét látva csodára már nem lehetett számítani. Az ózdiak játékos-edzője végül 535 fával zárt, a csapat pedig ezzel a 15. helyezést szerezte meg.

- A hétfői eredmények ismeretében sok esélyünk már nem volt az előrelépésre – fogalmazott Juhász Tibor. – Ettől függetlenül mindent elkövettem a sikeres szereplés érdekében. Sajnos nem jött össze, a tudásunk alapján jóval előrébb kellett volna végeznünk. Ugyanakkor ez a mostani egy tanuló verseny is volt számunkra. Az Ózd VFTC-vel elsőször jártunk európai tornán, ez a néhány nap igen tanúságos volt.

A csapat többsége a gyengébb szereplés ellenére kellemes élményekkel zárta a tornát. Egy új közegben, nemzetközi szinten is jegyzett ellenfelekkel találkoztak. Rengeteg néző előtt gurítottak, ami újdonságot jelentett a hazai bajnoki mérkőzésekhez képest.

- Büszke vagyok, hogy itt voltunk ezen a tornán – mondta el a selejtező végén Bialaszek György, játékos-ügyvezető. – Sok összetevője van annak, hogy miért maradt el a csapateredményünk a várttól. Az új pálya építése, a beszűkült edzéslehetőségek nem segítették a sikeres szereplést. A kinti légkörből és a megszerzett tapasztalatokból viszont sokat tanulhatunk. Szeretnénk megszilárdítani a helyünket a magyar élvonalban, hogy a későbbiekben is legyen lehetőségünk a nemzetközi porondon képviselni az országot, a várost és a klubunkat is.

Az ózdiak szerdán délelőtt indulnak haza Horvátország második legnagyobb városából. Vegyes érzésekkel, de rengeteg élménnyel gazdagodva. Sokat nem pihenhet a csapat, hiszen szombaton már a magyar élvonalban lépnek pályára, méghozzá Szolnokon. Az NBC-kupában a legjobb négy csapat kieséses rendszerben dönt az érmes helyezések sorsáról.

Az NBC-kupa selejtezőjének a végeredménye:

1. KSK Zagreb       (CRO) 3492
2. Banja Luka(BIH) 3478
3. KK Kranj (SLO) 3427      
4. Novska (CRO) 3424
5. Mörfelden (GER) 3389
6. Cerknica (SLO) 3388
7. Kolozsvár (ROM) 3358
8. Tomasow (POL) 3333
9. Milanovec (SRB) 3331
10. Praha (CZE) 3322
11. Marosvásárhely (ROM) 3296
12. Sucany (SVK) 3291
13. Sarajevo (BIH) 3267
14. Bruhly (FRA) 3264
15. Ózd Városi FTC (HUN) 3252
16. Koblach (AUT) 3251
17. Prerov (CZE) 3240
18. Skopje (MKD) 3208
19. Bitola (MKD) 3198
20. Chambertin (FRA) 3172
21. Tallin (EST) 3098

Marosréti Ervin, Split

Ezek is érdekelhetik