Borsod-Abaúj-Zemplén

2010.11.12. 15:48

Kazincbarcikán is jótékonykodnak a vörösiszap-károsultakért

<p>A kazincbarcikai Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, mely a művelődési házak összefogásával a vörös iszap károsultjainak igyekszik anyagi és erkölcsi segítséget nyújtani.</p>

Kazincbarcikán ennek jegyében szombaton délután rendeznek egy jótékonysági gálaelőadást.

- A város művészeti csoportjai egy emberként álltak az ügy mellé, sőt másokat is sikerült megnyernünk arra, hogy előadásukkal segítsenek a rászorulóknak – mondta a gála kapcsán Csorba Csaba, az intézmény igazgató helyettese.

- Így a város oktatási és nevelési intézményei, a helyi művészeti iskola pedagógusai, növendékei, Vígh Zoltán és Tátrai Gábor előadóművészek is csatlakoztak a fellépők népes táborához. A program délután 2 órakor játszóházzal és kézműves foglalkozásokkal veszi kezdetét, majd 3 órakor kezdődik a színházteremben a két részes gálaműsor. Előzetesen is nagy érdeklődés övezi az eseményt, sokan szeretnék segíteni és támogatni a kezdeményezést.

Támogatójegyeket is árusítanak

A belépőárakat is úgy alakítottuk ki, hogy mindenki a saját lehetőségeihez mérten tudja támogatni a károsultakat, ezért 200, 500 és 1 000 Ft-os belépőket, illetve 2 500 és 5 000 Ft értékű támogatójegyeket árusítunk. Arra is van mód, hogy valaki egyéb elfoglaltságai miatt csak a belépő megvásárlásával támogassa a rászorulókat, anélkül, hogy a gálaműsoron részt venne. Ez esetben a művelődési központ jegypénztárát bármikor felkeresheti támogatási szándékával, remélem, sokan lesznek ilyen barcikai jószándékú emberek is – mondta Csorba Csaba.

A kazincbarcikai jótékonysági gáláról további információt a http://www.egressy.hu/ weboldalon találnak az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik