Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.08.20. 12:44

Kommunikálni kell a pénzintézetekkel

Miskolc - A bankok otthonmentő csomagjai sokszor vonzóbbak, mint a parlement által elfogadott.

Miskolc - A bankok otthonmentő csomagjai sokszor vonzóbbak, mint a parlement által elfogadott.

A nehéz helyzetbe került devizahitelesek már kérhetik, hogy rögzített árfolyamon fizethessék tartozásukat, de eddig a pénzintézeteknél nem mutatkozott ez iránt tömeges érdeklődés.

Az MKB Bank sajtóirodájának munkatársa, Csák Csongor arról tájékoztatta lapunkat, hogy a megyénkben lévő bankfiókjaik hátralékkal rendelkező ügyfeleinek megközelítőleg 12 százaléka érdeklődött az árfolyamgát iránt, és az érdeklődők 18 százaléka már a kérelmét is benyújtotta. „Bankunk a válság kirobbanását követően, 2009-ben lehetővé tette ügyfelei számára a törlesztési árfolyam fixálását. Azóta további standard fizetéskönnyítési konstrukciókat is felajánlunk ügyfeleinknek: lehetőség van a futamidő hosszabbítására, tőkemoratórium igénylésére, illetve e két lehetőség kombinálására is. Az is megoldható továbbá, hogy az ügyfél meghatározott időszakban kizárólag az általa vállalt törlesztést teljesítse”, tette hozzá Csák Csongor.

Az OTP Bank is évek óta kínálja fizetési nehézségekkel küzdő ügyfelei számára az adósvédelmi programját, amiben futamidőhosszabbítás, törlesztéscsökkentés – vagy ezek kombinációja – mellett konstrukcióváltást vagy árfolyamrögzítést is kínál. Hogy az OTP miskolci ügyfelei az állami otthonmentő csomaggal, vagy a bank adósvédelmi programjával próbálnak-e védekezni a törlesztőrészlet emelkedése ellen, nyilatkozó híján nem sikerült megtudnunk.

Az árfolyamrögzítést az adósok ez év december 31-ig kérhetik. Felmerül a kérdés, amit fel is tettünk a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárságnak: mi lesz azokkal, akik csak ezt követően jönnek rá, vagy kerülnek olyan élethelyzetbe, hogy szükségük lehet hasonló segítségre? „Az árfolyamrögzítés az egyik eszköz, abból az ötpontos otthonvédelmi akciótervből, amely segítség lehet a bajba jutott lakáshiteleseknek, és fontos azt is rögzíteni, nem biztos, hogy feltétlenül ezzel az eszközzel kell élnie egy hiteleseknek”, válaszolta az államtitkárság.

„A parlament által elfogadott törvény alapján valóban 2011. december 31-ig lehet a hitelnyújtó intézetnél (banknál) írásban az árfolyamrögzítést kérni. Ez az időszak feltehetően elég hosszú ahhoz, hogy mindenki átgondolt döntést hozzon. Fontos, hogy aki ebben a megoldásban gondolkodik, tegye meg az első lépést december 31-ig. Az addig tartó időszak tapasztalatai és a bankok visszajelzése alapján a kormány szükség szerint felül fogja majd vizsgálni, hogy indokolt-e ezt az időszakot meghosszabbítani”, folytatódik a válasz.

„Aki a jövő évben kerül olyan sajnálatos helyzetbe, amely a törlesztést nehézzé vagy lehetetlenné teszi, az első és legfontosabb számára, hogy jövedelemszerző munkát találjon, a kormány ebben közvetett és közvetlen segítséget képes nyújtani az álláskeresőknek. A második fontos dolog minden lakáshiteles számára, hogy bármilyen negatív változás is következzen be az életében, a bankkal kommunikáljon, kérje ki a tanácsát, keressék közösen a megoldásokat, és a harmadik, hogy éljen a lehetséges, a kormány és a parlament által nyújtott segítségekkel”, tette hozzá az államtitkárság.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!