Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.10.13. 16:43

Indul a fűtés, pörög a számláló

Miskolc, Ózd, Tiszaújvéros - Távhőszolgáltatókat kérdeztük: hogy alakul a kintlévőségük, illetve a nemfizetők száma?

Miskolc, Ózd, Tiszaújvéros - Távhőszolgáltatókat kérdeztük: hogy alakul a kintlévőségük, illetve a nemfizetők száma?

A Miskolci Hőszolgáltató Kft. (Mihő) Magyarország második legnagyobb távfűtési rendszerét üzemeltető közszolgáltatója, amely honlapja alapján a város mintegy 32 ezer lakossági és mintegy ezer közületi felhasználóját látja el hővel. Tavaly év végéhez képest csökkent ugyan 8,5 millió forinttal a cég lakossági követelésállománya, ám a teljes összeg így is tetemes: szeptember végi adat szerint meghaladta a másfél milliárd forintot. A nemfizetők közül 5378 lakossági fogyasztónak van 30 ezer forint feletti tartozása, a közületi fogyasztók közül e határt meghaladó tartozása 134-nek van, kaptuk az adatokat Pásztor Imrétől, a Miskolc Holding kommunikációs vezetőjétől.

Fele hőmennyiség, záros határidő

Megkérdeztük tőle: mi lesz azokkal a lakásokkal, ahol tetemes a közüzemi tartozás?

„A távhőszolgáltatásról szóló törvény 90 napot meghaladó díjtartozás esetén lehetővé teszi a szolgáltatás teljes körű felfüggesztését, amelynek mértékét a hatályos önkormányzati rendelet 50 százalkékban szabályozza (vagyis az átadott hőmennyiséget a felére csökkenti - a szerk.). A szolgáltatás felfüggesztésének, szüneteltetésének műszaki és jogi feltételei tehát megvannak, a bevezetés, alkalmazás konkrét feltételrendszerét azonban még vizsgáljuk”, kaptuk a választ írásban.

Érdekelt bennünket az is: mekkora remény van arra, hogy a másfél milliárd forintos kintlévőséget behajtják (vagy mennyit abból, s mikorra)? Erre a felelet: „A kintlévőség kezelése ez év tavasszal vált intenzívvé, reményeink szerint ennek eredménye záros határidőn belül jelentkezni fog.”

Inkább „részletfizetnek”

Az Ózdi Távhő Kft. 5500 család és 300 intézmény számára szolgátat meleget. A mintegy 2000 nemfizetőből csak 40 az intézmény, a nemfizetésből származó kintlévőség mintegy 330 millió forint. Viszont jó hírrel is szolgált Halász Sándor ügyvezető igazgató: a lakossági nemfizetők száma csökken, az intézményieké némileg nő. Ennek okát abban látja, hogy a családok közül egyre többen kérik a részletfizetési hátrálékkezelést.

– Amióta országosan bevezették az elektronikus fizetésmeghagyás, illetve végrehajtás rendszerét (tavasztól), gyorsabb lett az ügyintézés, és inkább befizetik az emberek az elmaradásukat, vagy kérik a részletfizetési lehetőséget.

Három az egyben

Az általunk kért adatokat nem volt egyszerű megadnia a tiszaújvárosi Tiszaszolg 2004 Kft.-nek, ugyanis mint közszolgáltató cég a távfűtési szolgáltatás mellett, víz- és csatornaszolgáltatással, valamint az elmúlt években hulladékszállítással is foglalkozott, tudtuk meg Odor Istvánné főkönyvelőtől. Így a szeptember végi 250 millió forintnyi kintlévőségük összege nem csak fűtésdíj miatti tartozást, hanem az egyéb közüzemi díjak miatti követeléseket is tartalmazza. Nagyságrendileg ebből a fűtésdíj miatti hátralék 210 millió forint lehet.


Tiszaújvárosi adatok

Lakossági fogyasztók hátralékai a Tiszaszolg 2004 Kft.-nél  

Összesen: 2108 db; 179 milló Ft

100 ezer Ft feletti tartozók összesen: 393 db; 145 millió Ft

1-100 ezer Ft közötti tartozók összesen: 1715 db; 34 millió Ft

Legnagyobb lakossági tartozó: 2,9 millió Ft tőketartozás

22 lakossági fogyasztónak van 1 millió Ft feletti tőketartozása

Közületi fogyasztók hátralékai a Tiszaszolg 2004 Kft.-nél:

Összesen: 426 db; 71 millió Ft

100 ezer Ft feletti tartozók összesen: 52; 66 millió Ft

1-100 ezer Ft közötti tartozók összesen: 374; 5 millió Ft

Legnagyobb közületi tartozó: 19 millió Ft tőketartozás

 

ÉM-SzK

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!