Budapest, 2013. május 6., hétfő (MTI) - Elsődleges, minden mást megelőző feladatunk a magyar oktatás megújítása - jelentette ki Bajnai Gordon a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány oktatási konferenciáján hétfőn.
Budapest, 2012. október 4., csütörtök (MTI) - Elhelyezték a nagytétényi, XXII. kerületi városközpont alapkövét csütörtökön, a csaknem egymilliárd forint értékű beruházástól a közterek felújítása mellett a turizmus élénkülését és munkahelyteremtést várnak.
Budapest (MTI) - Mesterházy Attila szerint a szocialistáknak a következő időszakban kevesebbet kell beszélniük az MSZP megújításáról, és többet kell tenniük érte. Az MSZP elnöke megerősítette: arra kérik az alapszabály-szerkesztő bizottságot, hogy a párts
<p>Több mint ezer aláírást gyűjtött össze néhány nap alatt a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete (TGFSZ), tiltakozásul a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium őket érintő jogszabály-tervezete ellen.</p>