nagy a szegénység

2021.06.20. 09:02

Gyémántláz tombol egy afrikai faluban

Az egész országból érkeznek szerencsét próbálók, akiket az sem tántorít el az ásástól, hogy egyelőre nem lehet tudni, milyen ásványokról van szó.

Több mint ezer „gyémántvadász” árasztotta el a dél-afrikai KwaHlathi nevű falut a KwaZulu-Natal tartományban, miután a területen egyelőre azonosítatlan drágaköveket találtak.

Az egész országból érkeztek szerencsét próbálók, akik múlt vasárnap óta ásnak a környéken, ekkor találták ugyanis egy nyílt mezőn az első követ, amely egyesek szerint kvarckristály.

„Ez azt jelenti, hogy meg fog változni az életünk, mert senkinek nincs rendes munkája. Amikor hazatértem a kövekkel, a család végtelenül boldog volt” – mondta Mendo Sabelo, az egyik gyémántkereső.

A bányászatért felelős minisztérium közölte, geológiai és bányászati szakértőkből álló csapatot küld a helyszínre, hogy mintákat gyűjtsenek és elemzéseket végezzenek.

Az, hogy egyelőre nem lehet tudni, milyen ásványokról van szó, nem szegi a gyémántkeresők kedvét. Hosszú sorokban parkolnak autóik a nyílt terület oldalán, ahol idősek és fiatalok, férfiak és nők ássák a földet csákányokkal, lapátokkal és vasvillákkal.

Dél-Afrika gazdasága régóta szenved a jelentős munkanélküliség miatt, amely milliókat taszított szegénységbe. Mindez csak felerősíti az apartheid megszüntetése után is fennálló társadalmi egyenlőtlenségeket. A koronavírus-járvány pedig még súlyosabbá tette a helyzetet.

Egyesek elkezdték eladni a megtalált köveket, a kezdő árak 100-300 rand (2100-6300 forint) között vannak.

A tartományi kormány felszólította az embereket, hagyják el a területet, hogy a hatóságok elvégezhessék vizsgálataikat. Attól is tartanak, hogy az egymás közelében való ásás hozzájárulhat a járvány terjedéséhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában