nyelvtanulás

2019.05.29. 06:50

A fiatalok szerint a nyári táborok a leghasznosabbak

A nyári táborokat tartják a leghasznosabbnak a fiatalok a nyelvtanulásban, de jó tapasztalatuk van az internetes oktatásról is.

Nagyok a különbségek a kelet-közép-európai fiatalok nyelvi magabiztosságában, de az egyértelműen látszik, hogy a többségük a mainál gyakorlatiasabb oktatást szeretne az iskolai angolórákon – ismertet egy friss régiós kutatást a Magyar Hírlap szerdai száma.

Az Angloville nevű, élményalapú angoloktatásra specializálódó cég több mint ezerkétszáz, 12-18 éves közép-európai – magyar, cseh, lengyel és román – diák, valamint szülő bevonásával azt vizsgálta meg, hogy a különböző tanulási formák közül melyek járulnak hozzá leginkább a gyerekek angoltudásának fejlődéséhez saját és szüleik megítélése szerint.

A tanulók a leghasznosabbnak a nyári nyelvi táborokat ítélték, és pozitív értékelést kaptak a magántanárok által adott órák is.

A magyar, lengyel és román szülők számára a magántanár fogadása az első gondolat, a diákok 61-71 százalékának voltak már különórái ezekben az országokban.

Szintén gyakori, hogy

a diákok interneten, közösségi platformokon vagy játékok segítségével tanulnak angolul, a megkérdezett fiatalok legalább fele rendelkezett ilyen tapasztalattal.

A rangsor túlsó oldalán az iskolai nyelvórák és a nyelvtanulást segítő alkalmazások vannak, ezek bizonyultak a legkevésbé célszerűnek.

A kutatás készítői felhívták a figyelmet:

a diákok és szüleik is a jelenleginél több interaktív, az élő beszéd értését és használatát igénylő gyakorlati foglalkozásra tartanak igényt az iskolai órákon.

Leginkább az anyanyelviekkel való találkozási lehetőségeket hiányolják, de hasonló a helyzet a szituációs játékok és kötetlen beszélgetések terén is. Az előbbit a magyar diákok 95 százaléka, az utóbbit 82 százalékuk kevesli. Mindeközben az írásos, nyelvtani feladatok és a szövegtanulás mennyiségét tartják a legtöbben túl soknak, Magyarországon a diákok 41, illetve 28 százaléka.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!