2012.10.23. 15:38
Jegyzet: Személyes
<em>Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy 1956-ról személyes tapasztalataim legyenek, ahhoz viszont nem születtem eléggé későn, hogy kisiskolás koromtól kezdve forradalomként és szabadságharcként plántálták volna a kobakomba a történelemórákon.</em> <strong>Fábián György jegyzete.</strong>
Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy 1956-ról személyes tapasztalataim legyenek, ahhoz viszont nem születtem eléggé későn, hogy kisiskolás koromtól kezdve forradalomként és szabadságharcként plántálták volna a kobakomba a történelemórákon. Fábián György jegyzete. Felső tagozatban rám szakadt egy népfelkelés, amelyről azelőtt ellenforradalmi mivoltában sem hallottam.
A középiskolában még mindig nem volt elég fényes látásom, hogy rendszert ismerjek fel a homály lepte információhalmazban. Később, nagydiákként, pályakezdőként a Terror Háza kiállítása és némely – korábban meg nem értett – filmfeldolgozás segített közeledni 1956 szellemiségéhez, sőt, előbb inkább a tényanyagához.
Mostanában az az érzés jár át, mintha az utóbbi néhány évben már sokkal kevésbé lenne idegen vagy legalábbis furcsa számomra ’56. De vajon mitől? Illetve, mikortól? Kutattam magamban az előzményeket, és – mily morbid! – arra jutottam: 2006-tól. Az akkori események szemlélésétől, amikor fegyvertelen nép nézett szembe a brutalitással.
Sajnálom, hogy ilyen szerep jutott a forradalom 50. évfordulójának az életemben. Vagy – még morbidabb –: talán épp ilyen ünnepet akartak akkor? Történelemleckét, élőben? Olyan áron?!
