Hajdú-Bihar

2013.04.17. 08:19

A Zenedéért koncerteznek

Debrecen - Egyfelől a stadion, másfelől a Zenede! E két intézmény felújításának hiánya éveken át téma volt a debreceni közbeszédben. Kellő politikai támogatás eredményeként végre épül már a Nagyerdei Stadion. A Zenedéről még nincsenek biztató hírek, de a volt tanítványok, tanárok nem adják fel!

Debrecen - Egyfelől a stadion, másfelől a Zenede! E két intézmény felújításának hiánya éveken át téma volt a debreceni közbeszédben. Kellő politikai támogatás eredményeként végre épül már a Nagyerdei Stadion. A Zenedéről még nincsenek biztató hírek, de a volt tanítványok, tanárok nem adják fel! A művészvilág nagyjai mellett kórusok, együttesek jelentkeznek, hogy a felújításért küzdő csapat mellett szolidaritásukat e módon is kifejezzék. Tavaly decemberben dr. Jenei Zsolt biológus, Rácz Zoltán építész, Molnár Zsolt gordonkaművész és Turi Gábor zenekritikus konkrét elképzeléssel, illetve tervvel állt elő a megvalósíthatóságról. A város támogatása nélkül azonban nem megy.

Egyelőre ott tartunk, hogy a http://zenedejovoje.atw.hu honlapon impozáns névsort is találunk azokról, akik támogatják a tanulmánytervben megfogalmazottakat. Addig is, akik szomjaznak zenei élményekre, látogassanak el április 18-án, csütörtökön este 6-ra a Vár utcai épület Simonffy termébe, ahol ekkor a Debrecen Big Band jótékonysági koncertet ad a Zenede javára.

 – Úgy éreztük, mi azzal tudunk igazán jót tenni és támogatni ezt a nemes ügyet, ha színpadra lépünk – nyilatkozta Daróczi László. – Szeretnénk eltölteni egy kellemes estét közönségünkkel, a támogatókkal. Amikor megszületett az elhatározás, az motivált bennünket, hogy big band-ünk tagjai nagy része jelenleg is Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója vagy a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatója, illetve már ugyanitt sikeresen diplomázott.

Ezen az estén betekintést szeretnénk nyújtani, a jazz zene nagyzenekari formációja, a big band által játszott zenék világába, a klasszikus big band dallamoktól a mai modern hangzású számokig. Ezért is kapta a koncertünk a „A Big Band Világa” elnevezést. Egy kalandozásban lesz része a többszörös Arany Diplomával rendelkező big band-ünk segítségével, aki ellátogat a koncertre. A műsorban a tavaly őszi nemzetközi rangú Budapesti Big Band Találkozón játszott zeneszámok is felcsendülnek.

Nagy örömünkre szolgál, hogy elfogadta meghívásunkat Kovács János trombita művész, aki a tagjaink rézfúvósainak is tanára volt. A koncertünkön konferál és ezt a zenei utazást saját egyéniségével megtölti, Fazekas László. A teljes bevételt a Zenede megsegítésére ajánlja fel zenekarunk – fogalmazott Daróczi László.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!