Hajdú-Bihar

2014.07.28. 15:47

OFI: szeptembertől 1500 iskolába jutnak el a készülő kísérleti tankönyvek

Budapest, 2014. július 28., hétfő (MTI) - Szeptembertől 1500 iskolába jutnak el a készülő kísérleti tankönyvek, és mind a tankönyvek, mind a hozzájuk kapcsolódó digitális oktatási tananyagok, kiegészítő feladatok elérhetők lesznek a nemzeti oktatási portálon is - mondta el Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója egy hétfői sajtóbeszélgetésen Budapesten.

Budapest, 2014. július 28., hétfő (MTI) - Szeptembertől 1500 iskolába jutnak el a készülő kísérleti tankönyvek, és mind a tankönyvek, mind a hozzájuk kapcsolódó digitális oktatási tananyagok, kiegészítő feladatok elérhetők lesznek a nemzeti oktatási portálon is - mondta el Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója egy hétfői sajtóbeszélgetésen Budapesten.

A főigazgató hozzátette: a programban részt vevő iskolák tanárai augusztus 20-ig minden szóban forgó tankönyvből megkapják tanári példányukat, és ezek elérhetők lesznek elektronikusan is a portálon.

Kaposi József elmondta, hogy a 4,6 milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló programban szereplő új tankönyvekből próbaképpen egy évig fognak tanítani az ezt vállaló iskolák, és a könyveket a beérkező észrevételek alapján átdolgozzák, fejlesztik.

"Az új generációs tankönyvek átmentet jelentenek a papíralapú világból a digitális világba" - mondta a főigazgató, hozzátéve, hogy eddig nem volt ilyen mérvű államilag támogatott tankönyvfejlesztés.

Kaposi József beszámolt arról, hogy jobb, hatékonyabb, gyerekbarát könyveket szeretnének létrehozni, amelyek sok módszertani újdonságot tartalmaznak, interaktívak, jobban motiválnak a tanulásra, így jelentősen eltérnek a megszokott tankönyvektől.

Kérdésre a főigazgató elmondta, hogy az 1-2. évfolyam magyar, matematika, az 5. és 6. évfolyam magyar, matematika, természettudomány, történelem és erkölcstan, valamint a 9-10. évfolyam magyar, matematika, történelem tantárgyak kísérleti tankönyvei készültek el, továbbá a hozzájuk tartozó feladatgyűjtemények és munkafüzetek.

Kojanitz László, az OFI szakmai vezetője elmondta, hogy "a száraz tananyag" helyett inspiráló környezet kialakítása volt a cél, figyelembe vették a korosztályokra jellemző szövegértési szintet, szókincset és tudást is, és a tanulási motivációt is szerették volna erősíteni.

A tankönyvek felépítése, illetve a digitális tananyagok tanulóközpontúak, egy-egy téma után interaktív feladatok vannak, tehát az anyag leadása után rögtön mérhető a tudás.

Az új kísérleti tankönyvek fejlesztésénél cél volt a gyerekek motivációjának erősítése a tanulásban, és az is, hogy segítséget nyújtsanak a pedagógusoknak az óra felépítéséhez.

A beszélgetésen elhangzott többek között, hogy az anyanyelv és irodalom tankönyvekben a klasszikus szerzők mellett sok kortárs szerző is helyet kapott, és kísérletet tesznek arra, hogy mozifilmeken keresztül ismertessék és szerettessék meg ezzel a korosztállyal a klasszikus műveket, különböző filmelemzések segítségével.

Németh György tanszékvezető egyetemi tanár, aki a történelemkönyvek megírásában segédkezett, elmondta, a korábban általa olvasott tankönyvek "szamárságokkal, hibákkal vannak tele", ezeket a hibákat korrigálták. Megjegyezte, hogy a kilencedikesek már a Seuso-kincsek történetéről is tanulhatnak.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!