Jegyzet: Két vége van a ciginek!

Minden szál cigit össze kellene hordani, olajjal leönteni, majd lángra lobbantani – gondoltam világmegváltó huszonévesként, amikor azt láttam és hallottam, hogy csak viszi a pénzt és rongálja az egészséget. Természetesen úgy mondtam ítéletet felette, hogy magam is kipróbáltam. M. Magyar László jegyzete.

Soha nem felejtem el, hogy tízéves lehettem, amikor egy Csongrád megyei faluban a nagymamám szomszédjában élő öreg lókupec felültetett maga mellé a bakra, megkínált a „mezítlábas” kedvencével, s füstölögve mentünk ki a határba. Kihúztam magam, hadd lássa mindenki, hogy én már milyen felnőtt vagyok, pedig csak megszívtam és kifújtam a füstöt, le sem tüdőztem. S ahogy én akkor elkövettem a hibát, oly sok fiatal dönt szintén rosszul mind a mai napig, hiszen azt hisszük, hogy a felnőtt kor, az önállóság jelképe a füstölés. Aztán egyeseknél annyira megszokottá válik, hogy már nem tudnak róla lemondani.

Mivel soha nem voltam dohányos, nem tudom átérezni, milyen is e szenvedély rabjának lenni. Zavart mindig is a füst, menekültem a bagós helyekről, legyen az presszó vagy vasúti szerelvény. Ifjúkori véleményem most sem változott meg, csakhogy azóta már azt is tudom: megyénkben rengeteg család foglalkozik dohánytermesztéssel, nagyon sok embernek ez az egyetlen megélhetési forrása. Ha én most minden cigizőt lebeszélnék a dohányzásról a káros hatások miatt, bizony egyik napról a másikra munka nélkül maradnának.

Lelki tusát jelent a számomra ez a nehezen feloldható kettősség. Hej, ha egykoron Kolumbusz Kristóf is Afrika megkerülésével indult volna el Indiába, talán most nem lenne ilyen gondunk...!

- M. Magyar László -