Hajdú-Bihar

2014.12.02. 08:18

Jegyzet: Boldog javaslata

<em>Egyik meglepetésből a másikba estem az elmúlt napokban. Először a jó érzés és a büszkeség uralkodott el rajtam, mert azt olvastam e lap hasábjain, hogy több, megyénkben lévő település önkormányzati képviselői lemondtak a nekik törvényesen járó tiszteletdíjról. Mivel egyébként is kevés pénzből gazdálkodnak, a saját zsebük helyett közcélokra juttatják ezt a pénzt, mondjuk például a gyermekek étkeztetésére az óvodákban, iskolákban.</em> Angyal Sándor jegyzete.

Egyik meglepetésből a másikba estem az elmúlt napokban. Először a jó érzés és a büszkeség uralkodott el rajtam, mert azt olvastam e lap hasábjain, hogy több, megyénkben lévő település önkormányzati képviselői lemondtak a nekik törvényesen járó tiszteletdíjról. Mivel egyébként is kevés pénzből gazdálkodnak, a saját zsebük helyett közcélokra juttatják ezt a pénzt, mondjuk például a gyermekek étkeztetésére az óvodákban, iskolákban. Angyal Sándor jegyzete.

Aztán más forrásokból arról értesültem, hogy Zuglóban a megválasztott képviselők nagyobb része több százezer forintot vág zsebre havonta ilyen-olyan tiszteletdíj címén, mivel többen több bizottságban is a közjót szolgálják, nyilván a civil foglalkozásuk, netán vállalkozásuk mellett. Ráadásul minderre áldását adta az a polgármester is, aki ellenzékiként győzött, mondván, hogy így legalább nem lesznek rászorulva a testület tagjai a korrupcióval szerzett bevételre… Már korábban szóvá tettem, hogy nem szerencsés az a parlamenti döntés, amely a kis települések polgármestereinek drasztikusan csökkenti a bérét a választások után. Sejthettük, hogy sok rátermett és képzett ember nem fogja majd vállalni a megmérettetést a közmunkásokéhoz hasonló bérért.

Mivel így is történt, egyesek bizonyára fülest kaptak, hogy a voksolás után ezen várhatóan változtatnak. S láss csodát: a kormánypárti Boldog István önálló indítvánnyal azt kezdeményezte, hogy a kis települések első embereinek bére ne száz-kétszázezer, hanem csupán néhány tízezer forinttal csökkenjen! Fel is horkant a Tisztelt Házban az ökopárt alelnöke, hogy „lóvá tették” a helyhatóságokat, ahol ezért nem indultak az ellenzéki és a független jelöltek a polgármesteri székért. Ám Boldog sem lehet rendkívül boldog, mert ötletére – egyenlőre – nemet mondott a kormányfő. Hogy mi lesz a végső megoldás? Kíváncsian várom.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!