Hajdú-Bihar

2015.01.17. 12:46

Nézőpont: A munka felemel

<em>Ízlelgetem a szót: munka. Annyi minden kötődik hozzá. Már a kezdetről tudjuk Darwintól: ősünk két lábra állása, mellső végtagjainak felszabadulása, munkára való használata volt a legdöntőbb momentum az állatvilágból való kiemelkedésünkben.</em> Dankó Mihály írása.

Ízlelgetem a szót: munka. Annyi minden kötődik hozzá. Már a kezdetről tudjuk Darwintól: ősünk két lábra állása, mellső végtagjainak felszabadulása, munkára való használata volt a legdöntőbb momentum az állatvilágból való kiemelkedésünkben. Dankó Mihály írása.

Vagy Pál apostol is megmondta: „ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék”. De idézhetnénk még sok más mondást is, pl. „a munka nemesít vagy ahogy Gogol látta: „A munka felemel, a tétlenség lealacsonyít.” De érdemes elgondolkodni a közelmúlt törvényein is, hisz a munkakerülést börtönnel büntették. A világ már nem a régi, jött a rendszerváltás, vele a klasszikus kapitalizmus a kizsákmányolással.

Mert lehet bármilyen téveszmének nevezni a korábbi nézeteket, manapság csak kevés helyen fizetik meg az elvégzett munka teljes értékét. Bekerült a fogalmak közé munkanélküli segély, hisz egyszerűen nem jutott, s még ma sem jut, bárhogy is keresed, a hivatásodnak, végzettségednek, vagy éppen egyszerűen az emberi életnek megfelelő állás. Aztán kitalálták nagyjaink a „közmunkát”. Már a szó is kicsit furcsa.

Mit jelent: a közért dolgozni, vagy közösen tevékenykedni? Ez egyfajta túlélési stratégia lett, mert mégsem lehet csak úgy, semmittevés nélkül pénzhez jutni! (Bármennyire is megszokták ezt egyesek.) Lényeg, valamilyen elfoglaltságot adni az embereknek. Csakhogy sokszor éppen az alkotó tevékenység hiánya nyomja rá bélyegét. Szükséges rossz, „legyünk túl így vagy úgy” szemléletet csak ott tudták legyőzni, ahol megtalálták az értelmet is. S lássuk be, mindez elsősorban a kisebb településeken sikerül, ahol esetleg a településvezető „agronómusi, vállalatigazgatói“ feladatokat is el tud látni. S elég merész és következetes, mert sokszor nagyon nehéz megmagyarázni a miért-et.

Azért bízunk benne, talán, egyszer eljön az idő, hogy nem csak a megélhetés miatt fognak az emberek dolgozni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!