Nézőpont: Aludj el, kisember!?

Aljas, vérlázító, megdöbbentő, mellbevágó. A méltató szópatak tovább csörgedezik, mígnem heves sodrású folyóvá, háborgó tengerré változik. A tehetetlen düh óceánja pedig végeláthatatlan hullámokat fodroz. Ladányi Tóth Lajos jegyzete.

Mi lesz velünk? Nem érdekel a politika, a nagyok számháborúja, leszámolása, nekem csakis az számít, hogy mikor kapom vissza a pénzemet. Azt ugyan mégis miként gondolták, hogy a legcsábítóbb hozam reményében beteszem az éveken át összekuporgatott vagyonomat, és egyszer csak varázsütésre elillan? Mit tegyek: álljak sorban, dörömböljek az ajtón? Attól még nem kapom vissza a fantommá nyilvánított forintjaimat, a megtervezett jövőmet, az elvesztett bizalmamat. Olvasóink, hűséges előfizetőink, a kisemberek, a nagykutyák joggal fröcsögnek, morognak, visszafojtva őrjöngenek legbelül – dől belőlük a panasz­áradat.

Nagy ívben tesznek a hatalmi játszmára, hiszen néhány nappal ezelőtt még semmi jel nem utalt arra, hogy alapjaiban reng meg a stabilnak vélt építmény. A szeizmográf bejelzett, azóta pedig skálázni lehet az indulat fokozatait. Időt, nyugalmat kérnek, miközben altatják a tanácstalan embertömeget. Feszül a húr, ami ha egyszer elpattan, a következménye nyílegyenesen azokra irányul, akik eddig dölyfösen élősködtek százezrek keservesen megspórolt millióin. Riasztó álmuk után ráébrednek: ez a rideg valóság. Végzetes csapás lehet sokaknak az arcátlan becsapás.

- Ladányi Tóth Lajos -