A Szociális Munka Napja Hajdúnánáson

Erről 1997 óta emlékezünk meg egy alulról szerveződő folyamat eredményeképpen. Ez utóbbi tényt már Rácz Róberttől, a Megyei közgyűlés Elnökétől tudtuk meg. A rövid, tömör, kritikai hangú bevezetője, igazságtartalma megkérdőjelezhetetlen.

A jövőkép felvázolása is reális, ugyanakkor nem rózsás.
Az elnökúr köszöntője után Soltész Miklós – a szaktárcát képviselve – beszélt hosszabban, sokszor fogalommagyarázattal, érzelmekre hatóan.

Ezt követően Balogh Juliánna gondozott adott ajándékba egy-egy, saját kézzel készített festményt Rácz Róbertnek, Szólláth Tibornak és Soltész Miklósnak. A moderátor felolvasta a kitüntetésekre felterjesztett, de el nem fogadott alkalmazottak névsorát, majd egyenként szólította a tárgyi jutalomra jogosultakat a színpadra.

A rendezvény eddigi formális jellegét nagyszerűen oldotta a szociális intézmények lakói által nyújtott gálaműsor. Sok műfajban – vers, próza, ének, tánc, pantomim, zene – bizonyították a segítségre szorulók, hogy ugyanolyan értékes emberek ők, mint bárki más, hogy nem csak a reflektorfényben levő „Megasztár” és a „Szombat esti láz” szereplői, hanem ők is tudnak magas szinten teljesíteni. Ezt a közönség sokszor ovációval és vastapssal adta tudtukra.

Azt az egyszerűséget, őszinteséget, lelkesedést, amit láthattunk soha nem felejtjük el, egy életre szóló élményként raktározzuk el.

A változatos műfajú gála után az aulában kiállított tárgyakban gyönyörködve győződhettünk meg arról, hogy a szociális intézmények lakói nem csak kulturális, hanem művészi alkotás terén is egyenrangú emberek. Minden intézmény kiállítási részlege önálló arculatot mutatott.

A kissé elfáradt fellépőket és a közönséget is megvendégelte a szervezőbizottság, akik hús, köret, üdítő, kávé közül válogathattak igény szerint.
Ez a gesztus tovább oldotta a hangulatot, s változatos témájú, kötetlen beszélgetések sorát indította el, amiből a szakmaiság sem hiányzott.

Összegezve a leírtakat elmondható, hogy a rendezvény elérte a célját. A szociális intézményekben élők és az azokban dolgozók e napon legalább a figyelem középpontjában érezhették magukat. Erkölcsi és anyagi elismerésük részben megakadályozza őket abban, hogy „kiégjenek”, elfáradjanak. Ugyanakkor megerősítette őket hitükben, alázatukban, szeretetükben, embertársaiknak nyújtott áldozatos munkájukban.

Mostoha ágazat a szociális szféra. Akik benne vannak vagy maradnak sokuktól kérdezik: Miért csináljátok? Erre csak egy lehet a válasz: „Hát nem a pénzért”
Ezt a teljes emberi igénybevételt követelő munkát nem is pénzért, hanem elismerő szavakért, hálás tekintetekért, egy-egy kézfogásért, simogatásért csak meggyőződésből, elkötelezettségből, szakmai alázatból, gyermek-és emberszeretetből lehet végezni eredményesen és hosszú távon.

Végezetül szeretném kiemelni és elismerni Kiss Zoltán főszervező minden apró részletre kiterjedő szervezői, koordinálói, energikus és eredményes munkáját, aki sokunk számára bizonyította – többek között a polgári gyermeknapot is beleértve – hogy a megyei szociális ellátó és fenntartó munkát szívügyeként kezeli, hogy lehet megfelelő rangot adni megyei szinten is ennek a tevékenységnek.

E nemes hagyományt a jövőben is érdemes folytatni, hisz közel 3000 gondozott élete és 1500 alkalmazott munkája a tét a megyében.
Kellenek az ilyen rendezvények, hogy érezzék és valljuk azt, hogy bár különbözőek vagyunk, de valójában mégis összetartozunk.

Hajdúnánás, 2008 november 11.

Kórik László