HAON Sziréna

2009.06.05. 22:30

Milliárdos felújítás okoz gondot

<p>Beretty&#243;&#250;jfalu - A gyermekek &#233;rdekeit<br /> &#233;s a t&#246;rv&#233;nyi<br /> el&#337;&#237;r&#225;sokat szem el&#337;tt tartva<br /> d&#246;nt&#246;ttek az ing&#225;z&#225;s mellett.</p>

Mezősason és Bakonszegen

kezdi a következő félévet

közel 330 berettyóújfalui

diák. Az ingázás oka

„szerencsére” nem egy újabb

iskolabezárás, sőt épp

ellenkezőleg. – Országosan egyedi

helyzetben vagyunk, mert minden iskola

felújítási

pályázatunkat pozitívan

értékelték – mondta

Szeifert Ferenc, polgármester

azon a szerda esti Napló-fórumon, mely a

felújítások miatt ingázni

kényszerülő diákok

helyzetének és lehetőségeinek

megvitatására szerveztünk. –

Úgy terveztük, hogy fokozatosan két

évre elosztva végezzük el az öt

épület

felújítását –

osztotta meg a hallgatósággal a

polgármester eredeti

elképzeléseiket.

– Ekkor kaptuk meg az akkori gazdasági

miniszter levelét, hogy előre kell hozni az

oktatási intézmények

fejlesztését érintő

pályázatok kivitelezését

– mondta, megemlítve: ez a

válságkezelő csomag

része volt. A munkák – a

támogatási szerződések

aláírásától

függően – már júniusban

elkezdődnek a három érintett

iskolában és két

tagintézményben, de az utóbbiak

kivételével mindenhol a

következő tanítási

félévben fejeződnek be. Ezért

döntött úgy a város

vezetősége, hogy a felső tagozatos

diákok más településen

tanulnak abban az időszakban.

Nem volt beleszólásuk

– Megoldhattuk volna helyben is, elhelyezve a

gyerekeket olyan épületekben, melyekben

nincs megfelelő infrastruktúra,

mosdó, higiénia. Vagy lehetett volna

két műszakos tanítás,

váltakozva délelőtt és

délután. De mi azt szerettük volna,

ha a gyerekek a mostani vagy annál jobb

körülmények között

tanuljanak – hangsúlyozta a

polgármester.

Az egyik jelenlévő szülő

megjegyezte, nem volt lehetőségük

megvitatni, hogy mely iskolába kerüljenek a

gyerekek.

– Azért nem tudtuk a helyszínt

megvitatni, mert valójában nem volt

választási lehetőségünk,

nekünk ugyanis a törvényi keretek

által megszabott legjobb és

legbiztonságosabb feltételeket kellett

megteremtenünk – reagált a

felvetésre Gombos

Jánosné, a József Attila

általános iskola igazgatója.

– Ez szakmai szempontból megalapozott,

jól kivitelezhető, gyakorlatias

döntés volt. Kétségtelen,

hogy szokatlan helyzettel kell megbirkóznunk, de

azt gondolom megéri – fűzte

hozzá az elhangzottakhoz

véleményét Gyula

Ferencné, az oktatási

bizottság elnöke.

Biztonságos közlekedés

– Minden gyermeknek lesz fix ülőhelye a

buszokon, a pedagógusok pedig mindig

névsorolvasással győződnek meg,

hogy megvan-e a teljes létszám –

tájékoztatott Kapornai

Judit, hozzátéve: a buszok az

iskoláktól indulnak, s a

vidékiről (Váncsod, Peterd stb.)

érkezőket is mindig

megvárják. – Az út

mindössze 10 perc – tette még

hozzá. A gyermekek

étkeztetésével kapcsolatban

hangsúlyozta, ugyanazt és

ugyanannyiért kapják majd, mint az

újfalui iskolájukban, s mindenhol lesz

lehetőség a hozott étel

melegítésére is.

Szülői kérdésre

Szeifert Ferenc leszögezte, a

kerékpárok őrzését

és tárolását is

megoldják.

Ki?

Hová?

József Attila Ált. Isk.

diákjai:

Alsó tagozat: Széchenyi

I. iskolával szembeni kis

iskolában

Felső tagozat: Bakonszegen

Eltérő tantervű

és pedagógiai

szakszolgálat : Orbán

Balázs téren.

II. Rákóczi Ferenc

Ált. Isk. diákjai:

Alsó tagozat (1-3. oszt.): Kasza

iskola

4. osztályosok: Hunyadi M.

tagiskola

Felső tagozat: Mezősas.

Arany János Gimnázium

diákjai:

Szabó Pál

Kollégium, Gróf Tisza

István Kórház,

Bessenyei György Szki., Arany

János kollégium

Érintett

iskolák:

II. Rákóczi Ferenc

Általános Iskola

és tagintézménye,

a Hunyadi

Mátyás Iskola (474

millió forint)

József Attila

Általános Iskola

és tagintézménye a

Széchenyi István

iskola (498 millió forint)

Arany János Gimnázium

(485 millió forint)

- Fabók Ágnes -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!