2009.10.24. 09:00
Egy boldog ember
<p>Snájdig, elegáns fiatalember ma is, nem<br /> csupán színpadi, hanem<br /> életművész is, a szó jó<br /> értelmében. Szerencsés ember, 78<br /> évesen is utána fordulnak az asszonyok.<br /> Ismerjük-e eléggé? Becsüljük-e<br /> eléggé? <STRONG>Bényei József<br /> jegyzete</STRONG><BR /></p>
Nem csak egy országnak lehetnek jelképei.
A Balaton, a Hortobágy, a
tokaji bor, a Pick szalámi
vagy a pirospaprika hungarikum. És vannak bizony
„szegedikumok”, „sopronikumok”
is.
És bármilyen erőltetett is a
megnevezés, vannak
„debrecenikumok” is. A
Nagytemplom kettős tornya, a
vértanúk emlékoszlopa, a debreceni
páros kolbász vagy a Kossuth Egyetem
előtti park jelképei is a városnak.
És lassan jelképévé
válik egy operaénekes is, nevezetesen
Tréfás György.
Hallgatom a Kossuth adón az Arcvonások
sorozatban Bálint István
interjúját a halhatatlanok
társaságába is beválasztott
érdemes és kiváló
művésszel. Újakat nekem nem mond,
életét, művészetét
ismerem, becsülöm.
De ahogyan mondja! Mert Tréfás nemcsak
énekelni tud, hanem mesélni is. Olyan
természetesen, mint ahogy mindig énekelt.
A történetek születnek benne
egyre-másra. Rá is
beszélném nagyon szívesen, hogy
írja meg könyvben is
találkozásait, hiszen az elmúlt
fél évszázad debreceni
színházművészete
összeforrt a nevével. Snájdig,
elegáns fiatalember ma is, nem csupán
színpadi, hanem életművész
is, a szó jó értelmében.
Elénekelte a világ
operairodalmának szinte minden jelentős
basszus szerepét, játszott
színészként, mondott verset,
énekelt operettet, népdalt, magyar
nótát (ilyet írt is), és
mindig központja tudott maradni a
társaságnak. Szerencsés ember, 78
évesen is utána fordulnak az asszonyok.
Ismerjük-e eléggé?
Becsüljük-e eléggé? Debrecen
díszpolgára, igaz. A
színház örökös tagja,
igaz. Ünnepeltük szépen
többször is.
De figyeltünk-e kellően arra, hogy soha nem
játszotta meg a zseniális
művészt, nem körített maga
köré lila ködökből
aurát, természetes maradt. Lehet, hogy
neki van a legtöbb barátja
Debrecenben. Azért ez se semmi.
Igaz, jobb lett volna ez az interjú, ha a
rádió archívumából
előkeresnek egy
Tréfás-felvételt, és
nemcsak mesélni halljuk, hanem énekelni
is. Olyan jó találkozni egy emberrel, aki
szemmel láthatóan elégedett. Vagy
az is lehet, hogy boldog.
– Bényei József
–