Játsszunk szilvesztert

Karácsony után már minden

csatorna a szilveszterre hangol. Ki-ki

saját értelmezése, ötlete

és lehetősége szerint

eljátssza a nagy magyar

jókedvet, aminél

szomorúbb és bárgyúbb

műsorrend nem is létezik. Olyan ez, mint a

„Vacsoracsata”, a „Hal a

tortán”, a sok mesterszakács

ünnepi fogásairól nem is

beszélve. Mintha az egész ország

egy nagy „Lacikonyha” volna, s nem is lenne

más gondunk-bajunk, mint hogy zabára

költsük jókedvünk kamatát,

ami az elmúlt év

tőkehozadékaként igencsak

feldúsította a

pénztárcánkat. Álmodik a

nyomor – mondhatnánk a költővel,

de hát az év végi

üresjáratokban mégiscsak

kötelező a vidámság.

Hajrá, Szilveszter! – dobom be

én is a magam verbális

petárdáját, amiről is eszembe

jut egy réges-rég volt

óévbúcsúztató,

még megboldogult egyetemista koromban.

Szilveszter volt a

„díszudvaron”, ittuk a

„zsuplét”, meg a

„csövidinkát”. A

mozgalmárlányok zakatoltak az

ifjúkommunistákkal, s hogy

együttlétünknek meglegyen a politikai

bája is, valaki olykor kötelezően

be-beordított egy-egy jelmondatot: „Nagy

vezérünk Rákosi!”. Tapsvihar,

mosoly, majd teltebben és acélosabban:

„Hála neked, Vladimir! Hála neked,

Visszarionovics!”. Még nagyobb

hangorkán, még boldogabb

perspektíva. Én sem akartam lemaradni, s

fent a harmadikon, a magyar intézet előtt

elbömböltem: „Kim-szim-ir!”. A

zúgás tengerré dagadt, a karok

ölelésre nyíltak, s akkor

látom, hogy Pétersz Laci

hétrét görnyed, és

röhög. Hát neked meg mi bajod? –

kérdeztem foghegyről, mire ő: –

Te hatökör! Nem Kim-szim-ir, Kim Ir-szen!

Szóval, ahogy a költő mondja: Mert

búsulásra volt itt mindig ok –

legalább ilyenkor, a nagy népi

röhejben engedjük meg magunknak a boldog

hejehuját. Ábrándjainkban

ettől minden olyan lesz, mint „valami

Amerika”. Jut eszembe róla: nem

véletlenül mondják az utóbbi

évek legsikeresebb mozidarabjának

Herendi Gábor

vígjátékát. Igaz, nem az

én ízlésvilágom, de el kell

ismerni: van benne valami fékeveszett humor,

abszurd irónia, s néha olyan ötlet,

ami párját ritkítja. Feledhetetlen

jelenet: az egyik hímnemű szereplő

lerántja a leányzó

bugyiját, fejével bebátorkodik a

szoknya rejtekébe, s

végigszimatolván a viruló

lánytest altemplomában, emígyen

rögzíti a tapasztalat

tanulságát: frankón

visszajött az allergiám.

Könnyen lehet, hogy 2010

alsószoknyája alatt nekünk is ez az

üdítő fintor adatik

legemlékezetesebben…

– Boda István –