HAON Sziréna

2010.08.28. 18:49

Lelkisegély szolgálat - olyanok, mint betegnél a mentő

<p>Bármilyen meglepő, az ország, de az egész szocialista blokk első telefonos lelkisegély szolgálata a Kálvinista Rómában, azaz Debrecenben alakult meg kereken negyven esztendővel ezelőtt.</p>

Erre az eseményre emlékezve, illetve a leginkább karitatív tevékenységként végzett szolgálat jövőjéről tart tanácskozást a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) tanácskozást, szakmai eszmecserét Debrecenben. Az immár 23. alkalommal megszervezett találkozón belga és orosz vendégek is voltak, akik főleg tanulni jöttek a hajdúsági megyeszékhelyre.

Mindenkinek jár a segítség

Az eseményen ott van a szolgálatot létrehozó Szabó Pál fia is, aki átadta az édesapjáról elnevezett díjat a lelkiegyensúlyért, lelkiegészségért sokat tett két személynek. Az elismerést ebben az évben Orosz Imréné, a debreceni segélyszolgálat tagja, valamint Dr. Bedő Zoltán, a városi járóbeteg központ orvosigazgatója vehette át.

A jövőről szólva elhangzott: a magyarországi telefonos segélyszolgálat fő célja a nemzetközi hálózathoz való csatlakozás, minekután a világ bármelyik pontjáról a 116-123-as szám hívásával magyarul kaphatnak lelkitámaszt a rászorulók. Ugyancsak cél, hogy valamennyi mobilhálózatról ingyenesen hívhatók legyenek a lelkisegély szolgálat számai. Tevékenységüket kárpát-medenceivé szeretnék szélesíteni.

Kálmánchelyi Albert Dr., a debreceni szolgálat vezetője tevékenységükről elmondta: olyanok, mint a betegség esetén a mentők. Mint tapasztalják, egyre több az egzisztenciális válsággal kapcsolatos probléma.

- HBN -

Ezek is érdekelhetik