HAON Sziréna

2011.08.17. 19:57

Újra Miskolcon, újra a Factory -ban

Miskolc - Szlovák, lengyel, olasz, román és magyar fiatalok érkeztek szerdán Miskolcra.

Miskolc - Szlovák, lengyel, olasz, román és magyar fiatalok érkeztek szerdán Miskolcra.

A debreceni Úton Ifjúsági Kulturális Egyesület nem először szervezi meg ifjúsági csereprogramját, melynek része egy miskolci kirándulás is. A Fiatalok Lendületben Program által támogatott tábor keretében júniusban már jártak Miskolcon és a Factory Aréna fiataljaival ismerkedtek.

A mostani tábor témája azonban más, a 35 fiatal az álláskeresési módszerekről, az európai polgárságról, a fiatalok társadalmi részvételéről, az önkéntességről kaphat bővebb információt – mondta Gál Gergő projektvezető. Hozzátette: céljuk, hogy erősítsék a résztvevő fiatalokban az európaiság érzését, a különböző kultúrák együttműködésének erejét, feltárják a munkaerő-piaci integrációt gátló tényezőket.

A Factory Aréna vendégei voltak

A résztvevők 10 napot tölthetnek el az Aggteleki Nemzeti Park területén található Égervölgye Ifjúsági Táborban, Perkupa település mellett. Gál Gergő azt is elmondta: nem csak a táborlakókat szeretnék tájékoztatni ezekről a témákról, hanem a környező települések ifjúságát is bevonják a programba, hogy kedvet kapjanak a hasonló cserék szervezéséhez vagy a Fiatalok Lendületben Program kínálta lehetőségek kihasználásához. Ezért szerdáN Miskolcra látogattak, ahol a Factory Aréna vendégei voltak. Délután egy fotós játékra invitálták a fiatalokat, amely során felfedezhették Miskolc belvárosát.

Tanki Norbert debreceni diák már júniusban is járt a táborban, ezzel együtt pedig Miskolcon. Szerdán szívesen tért vissza, mert – mint elmondta – nagyon szép a belváros, kedvesek az emberek, de legjobban az egykori gyár területe tetszett neki. A tábort jó lehetőségnek tartja, hiszen külföldi fiatalokkal ismerkedhet, de a munkavállalásról, munkahelykeresésről is többet megtudhat.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!